Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

unalmas téli napokon alkalmi munkát is végeznek: kukoricát morzsolnak, köszörűkövön szerszámokat, késeket élesítenek. Télidőben az istállóban a jószág párájától meleg van. Átható szaga beleivódik az itt élő emberek ruhájába, bőrébe. Az a vélemény azonban, hogy az istállószag gyönge tüdejűeknek igen hasznos. Nagy hidegekben a kutyát is beeresztik a prices alá. Az istállóban csak vizelni szabad, nagyobb szükségre ki kell menni a trágyadombra vagy árnyékszékre. A régi parasztcsalád fiatalabb férfitagjai a szegedi tájon is a lóistállóban voltak igazán maguk között. Tanyán a legújabb időkig ez volt a legenyfiaknak, béresnek alvóhelye. Ennek gyakorlati oka : a ló könnyen fölkavarodhat, azaz felakadhat, de össze is rugdoshatják egymást. Kéznél kell tehát lenni. Mint mondottuk, a tehénistálló, marhaistálló szegényebb helyeken közös helyiségben van a lóistállóval. Csak jobbmódúaknái, főleg tanyán különült el. Ott aztán szükség szerint — mint említettük is — még a közelmúltban is volt tehén-, bornyú-, ökör-, sőt nagyon tehetőseknél bikaistálló is. Bikagazda néven is szokták emlegetni a gazdát, aki a Város vagy állam bikáját gondozásra elvállalta. A marhajászol alacsonyabb és szélesebb a lóénál. Sorompója, etetőrácsa nincs. A kötröc mellett bornyúakol a tejesbornyú számára. Az istállógerendákon fecskefészkek. Tanyán, falun, de a Város peremén is általános a nyáriistálló: levegős, széljárta szín, olykor csak nyárijászol, forgójászol. Ezt a nap járása szerint más-más helyen állítják árnyékba és úgy kötik melléje a jószágot. A marhaistálló hiedelemvilága nagy egészében azonos a közös istállóéval. Legföljebb azt tehetjük hozzá, hogy a régi öregek abba az istállóba, ahol tehén, főleg borjú is volt, nem szívesen szoktak idegent beengedni, mert féltek a szemveréstől, rontástól. Nekünk is volt a század elején egy tehenünk, amelynek gerincét egy bűbájos hírében álló alsóvárosi ember a kezével végigborzolta. Édesanyámnak az volt a gyanúja, hogy a hasznát elvitte, mert utána a teje elapadt. Hamarosan vágóként kellett eladnunk. A tehénistállóban végzett néhány bajelhárító műveletről a tehéntartásnál még külön is szólunk. Itt azonban még megjegyezzük, hogy a hazai hiedelemvilágban — tudomásunk szerint — egyelőre máshol ismeretlen, de az európai folkórban

103 annál általánosabb hagyomány szerint szögre akasztva lenyúzott mönyétbűr függ sok tápai gazda istállójában. Szükség esetén kölcsön is kérik. A tehén dagadt tőgyét szokták vele meghúzogatni, hogy elmúljon. Az aprójószág nevelése a gazdasszony dolga. Erről más összefüggésben, a jószágtartásnál szólunk bővebben. Régebben, amikor istálló és trágyadomb is volt a háznál, szabadon kapargált az udvarban, újabban azonban elrekesztik. Éjszakai pihenőhelye vagy a sárból tapasztott alacsony tyúkveröm, tyúkól, kisoroszi nevén kotyësz, vagy pedig az ólban a disznók feje fölött keresztberakott, olykor el is rekesztett több párhuzamos léc. A tyúktojó főleg tanyai ól, istálló oldalára függesztett vályú, ahova a tyúkok felszállanak tojni. így a kutya nem tud a tojásukhoz férkőzni. Alsótanyán, Harkakötönyben tűnt a szemünkbe. 103 Hako, M., Das Wiesel in der europäischen Volksüberlieferung. FFC. 66. Helsinki 1966. 309