Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Újkígyóson tűnt szemünkbe a kisgóré: oldala napraforgószárból, eleje kukoricaszárból, teteje nincs. A lemorzsolt kukoricacsutka elraktározására szolgál. Az ól belső részét kerítés-magasságban sokszor ledeszkázzák. Az így keletkezett ólpallás rőzsének, elhasznált, de még őrzésre érdemes faneműnek raktára. Olykor éjszakai tyúkülőül is szolgál. Az udvar valamelyik alacsonyabb, lapos tetején, legáltalánosabban mégis az óltetéjön tenyészik a fülbeeresztő (Sempervivum tectorum), másként fülfű, Felsőtanyán fülbecsavaró, másként fülrúzsa, fülvirág, Apácán fülbecsavarító, Alsótanyán füleresztő, Deszken kűvirág. A szegedi tájon már a XVI. században ismeretes, Fraxinus Gáspár emlegeti, ő azonban bizonyos lábfájásról (pro pedis inflammatione) javasolja. 1555. Si semperviva maior, quae in tectis domorum semper et nascitur et vivit, non invenitur, recipiatur succus herbae. Fuchsius Leonhardus füvészkönyvének alsóvárosi bejegyzése szerint Házi zeöld Fwlfw. Nem állhatjuk meg, hogy ne idézzük itt Heinrich Marzell legújabb kutatásainak néhány eredményét. A fülfüvet az antik Dioskurides villámlás, mennydörgés ellen tartja foganatosnak. Ezt a hagyományt Albertus Magnus természetrajza is említi.

101 A feltűnő helyen élő fülbeeresztőfű eredeti, antik hagyományokon tovább élő rendeltetése szerint nyilván az égiháború csapásainak elhárítását célozta. Fülbajok elleni felhasználása alighanem másodlagos, illetőleg párhuzamos: a mennydörgés hangjától való szorongásból, félelemből keletkezett. Az ólhoz kapcsolódó hiedelmek közül meg kell említenünk még, ha Kiszomborban kocadisznót ölnek, akkor a csecseit pörzsölés után levágják és az ólba dobják. Úgy vélik, hogy így ezután is szerencséjük lesz a disznótartáshoz. Az istálló a számosjószág: ló és marha födele. Szegényebb gazdánál ló és tehén egy istállóban volt, olykor egymás mellett is. A kezdetleges nádfödeles istállónak kusornyó az alsótanyai neve. Az istálló a hajlék mellett legféltettebb része a parasztháznak. Belsejét ki is szokták meszelni, egy részét azonban Alsótanyán tapasztalatlan, meszeletlen hagyják. Az a már nem tudatos megfontolás, hogy ezzel a rontást el lehet kerülni, a rontót félre lehet vezetni, hiszen az istálló építését, meszelését látszólag még nem fejezték be egészen. A tápai istálló horogfájára úrnapi virágot szoktak akasztani. Az istállóajtó fölé régebben kakukkfüvet akasztottak, Tápén az ajtó szemöldökfájára patkót vertek, hogy a boszorkányok be ne mehessenek. Tanyai istállóajtók közepére sokszor még manapság is vízszintes rudat lakatolnak. „Ez lókötés ellen — írja

102 Tömörkény — igen ajánlatos, mert hiába feszíti ki a rossz ember az ajtót, a lovat ki nem vezetheti. A vasrúd van odahelyezve, hogy alatta ló nem jöhet, fölötte át nem ugorhat." Az istállóküszöb öregek tudatában, illetőleg emlékezetében egyenesen mágikus jelentőségű. Hogy az új tehenet meg ne lehessen rontani, az istállósöprűt nyelével lefelé fordítják, az istállóküszöb elé szénvonót, piszkafát, sütőlapátot, egyesek még szennyes festőkötőt tesznek, magát a küszöböt pedig a gazdasszony kötőjével terítik le, és ezeken vezetik be a tehenet az istállóba. Odabent a kötővel a tehenet még meg is 101 Albertus Magnus természetrajzában így ír: qui autem incantationi student, dicunt ipsam fugare fűimen tonitrui et ideo in tectis plantantur; Marzell, H., Donnerblumen. Rheinisches Jahrbuch für Volkskunde V, 1954, 149. 102 Tömörkény L, Vízenjárók 142. 307