Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

színműből, továbbá a gyűjtő tollából származó műdal is. Ezeket legtöbbször azonban hűségesen meg is jelöli. Hazafias lelkesedésből gyűjt, nincsenek tudományos igényei, forrásokra nem hivatkozik. Anyagának tekintélyes része azonban kétségtelenül népi eredetű. Nem tudni, hogy a kortárs Kálmány Lajos, aki jegyzetei között silányabb gyűjteményekre is pontosan hivatkozik, miért hagyja figyelmen kívül Nagy József jónéhány értékes szöveget is közlő munkáját. A jórészt szerelmi, csekélyebb mértékben hazafias, szabadságharc-ihletté népdalokat tartalmazó, kis formátumú kötet a daloskönyvek hagyományait idézi és nyilván a társadalom egyszerűbb, de már írástudó rétegeinek szánt ponyvakiadvány volt. Készült munkájának folytatására is. Előszavában ígéri, hogy a dallamokra is nagy gondot fordít majd. Eddig a szellemi néprajz, folklórvilág iránti érdeklődés szegedi múltját, úttörő szakaszát vettük szemügyre. Ez a vizsgálat mindenesetre megelőzi a tárgyi kultúra, gazdasági élet, a mindennapok tudatos tanulmányozását. Bár Dugonics műveiben is fölbukkan néhány hasznos megfigyelés, mégis Vedres Istvánt (1765—-1830) kell a gazdasági és statisztikai néprajz helyi úttörőjének, Berzeviczy Gergely, Nagyvathy János, Csaplovics János méltó szegedi kortársának tekintenünk.

76 Vedres családi körülményei emlékeztetnek Dugonicséra. Atyja horvát eredetű, bevándorolt szűcsmester, édesanyja törzsökös felsővárosi magyar lány. Vedres az ökonomikus népszemlélet első, de igen kimagasló helyi képviselője, akinek személyében a magyar reformkor optimista humanizmusa és közgazdasági pragmatizmusa harmonikus egyensúlyban találkozik egymással. Egyfelől a szegedi piarista játékszín hazafias, népies hagyományainak első polgári képviselője. Szülővárosa múltjáról színdarabot ír, az új tanácsháza falai között kőszínházról gondoskodik, a nyelvi nacionalizmus szellemében a latinnal szemben síkra száll a magyar nyelv jogaiért. Tudja azonban azt is, hogy a pallérozott nemzetnek, a művelt Szegednek egészen új gazdasági alapokra kell helyezkednie. Ezért foglalkozik a Tisza-szabályozás és a Duna—Tisza csatorna kérdésével. Hazánkban először Ő köti meg erdővel a szegedi futóhomokot és ezzel lehetővé teszi az addig elhagyatott, értéktelennek ítélt pusztaságnak modern kultúrtájjá alakulását, a tanyás-gazdálkodás legigényesebb formáinak kibontakozását. Vedres egyéniségének ritka sokoldalúságát mutatja, hogy ugyanakkor az alföldi urbanizmusnak, városrendezésnek is alighanem úttörő alakja. A napóleoni háborúk nagy hazai agrárkonjunktúrája: a gabona-, takarmány-, dohány-, gyapjútermesztés hallatlan föllendülése Szegedet elsőrangú közgazdasági központtá teszi. Itt hajózzák be hosszú évtizedeken át a Tiszántúl és Temesköz messze vidékeinek mezőgazdasági javait. Ezt az árucserét jelentós mértékben előmozdítja az a 700 öl hosszú fahíd, Vedres alkotása, amely az akkor még mocsaras újszegedi részen ível Szőreg és a Tisza között. Vedres a tervezett Duna—Tisza csatornával kapcsolatban — a londoni nagy dokkházakra gondolva — fölveti azt a javaslatot, hogy a várat, amely már elvesztette katonai jelentőségét, kereskedői tárházzá kell átalakítani. Itt a tiszai hajók közvetlenül rakodnának. Tervének indokolásában már napjaink irányított gazdálkodásának eszméi is fölcsillannak. 76 Legjobb életrajza Farkas László, Vedres István mérnök élete és működése. Kiadja a Magyar Mérnök és Építész Egylet Szegedi Osztálya. Szeged 1937. Vö. még Nagy Z., Vedres István művészi munkássága. Bp. 1956. — Szép jubiláris tisztelgés: Nemcsak magunknak születtünk. Válogatás Vedres István írásaiból. Kiadja a szegedi Tömörkény István Gimnázium Igazgatósága. Összeállította Rully János tanár. Szeged, 1965. — Szobra is ebben az esztendőben került a szegedi Nemzeti Emlékcsarnokba. 27