Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Az elektika oldottabb látása, dekoratívabb hajlandósága főleg plasztikai készségében, oszlopfők, félkörívek, faragványok alkalmazásában nyilatkozik meg. A szakrális tartalom halványodik, és a díszítő szándék válik úrrá. A falfelület most már szinte kötelezően két részre tagolódik. A felső az eredeti istenszem. Az alsó, szalagszerű vízszintes rész rendesen öt négyzetes kazettából, rekeszből áll, amelyeket a díszes pilaszterek, oszlopfők választanak el egymástól. Ezeket viszont sokszor vékony ívek kötik össze. A rekeszekben kisebb napsugarak, csillagformák, stilizált virágok, rombikus díszítések, olykor egyszerűen csak zsalugáterek láthatók. Az oromsarkokon a Sebestyéntől is emlegetett legyeződíszek. Amikor a napsugaras házvégek szimbolikus jelentésével még tisztában voltak, gondosan be is festették őket. Mint említettük, vagy egyszínűre : barnára vagy zöldre, a csíkokat esetleg az alapszín világosabb árnyalatára. Szép számmal voltak azonban olyanok is, amelyeket sokszor bizarr, de megkapó színkombinációval több színben is kifestettek. A homlokzatnak ez a ragyogó színhatása megkapó ellentétben volt a hófehérre meszelt farésszel. Sajnos, ezek a díszítések egy-két évtizeden belül el fognak tűnni a szegedi táj házairól. Megbecsülésükhöz egyelőre hiányzik a hagyománytiszteletben megnyilvánuló szeretet és műveltség. Valószínűleg csak akkor döbbenünk majd a szépségükre, szegediségükre, amikor már hírmondóul sem marad belőlük. A régi szegedi vízenjárók hajlékának külön is megvolt a maga címör, házcímör néven emlegetett utcai jellegzetessége. Még manapság is látható a halcímör vasból kovácsolva a Kistisza utca 7. számú ház szárazkapujának szemöldökén. A házról még hamarosan újra szó esik. A hajóácsok, hajósok, vízimolnárok lakóháza előtt gazdagon kifaragott hajóorr volt leásva. Ilyent a század elején magunk is láttunk a vízimolnár Bukusza Ignác bőrdudás (Pálfy utca 48) és bátyja, Bukusza Vince (Kisfaludy utca 37) háza előtt.

18 Nyilvánvaló, hogy az Oskola és Tömörkény utca sarkán megmaradt kőbefaragott hajóorr is ezt a hagyományt őrzi. A vízimolnárok és rokonságuk utcai kiskapuja, ajtaja előtt azonban malomkő is volt, hogy kiállva a ház elé, esős időben ne a sárban tapodjanak, mint más akkori halandók. „A víz szélére — írja

19 Tömörkény — kirúg a ház sarka, inkább födél, mint ház. Az udvarán a régi magyar kert hervadó virágai : bazsalyikom, bazsarózsa, legényvirág, mályva, miegyéb. A kerítés mellett ki tudná, mi szél idehajtotta fügefa. A kerítés meggörbült, lukas deszka: halászbárka oldalai voltak egykor. A kis ajtó küszöbje piros, törött, félmalomkő. Ez meg a vízimalomba „őllt" valamikor, amikor még az a nóta járta, hogy : Két malomra tartok számot, De csak egytől szedek vámot. Kopik a kő, majd megvágattatom, Félrevágom csárdás kiskalapom. Azonban nincsen már csárdáskalap, s a kő lekopott küszöbnek. A kövön most azoknak unokái járnak, akiknek valamikor a kő őllt." 17 Kovács 266. 18 Csefkó Gy., Orrtőkék a lakóház előtt. Ért. 1926, 137. 19 Tömörkény L, A kraszniki csata 371. 262