Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
emberek szándékától. Föllelhetjük azonban más súlypontos helyeken, így utcaajtókon, kapukon, kemencék előtéin, régebben a vízimalmokon 14 is a napsugár jelképet. Az emberek mágikus rendeltetését később már el is felejtették, a nép hagyományőrző erejénél fogva azonban a díszítés hosszú időkön át virágzott. Érdemes tudnunk, hogy a napsugárdísz az ország más vidékein ilyen gazdag változatokban ismeretlen, legföljebb csökevényes formában él. Csupán a Városban és környékén, továbbá Bácskában, Bánátban található meg, de mindig csak azokban a falukban, ahová Városunk népfölöslege jó másfél évszázaddal ezelőtt kivándorolt. Természetesen más emberi gyökérzetű, szomszédos faluk is átvették, de mindenütt helyi sajátosságok is mutatkoznak. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a szegedi tájra az ö-zés mellett talán éppen a napsugárdíszes ház a legjellemzőbb. Kivándorló népünk új lakóhelyein is a Szentháromság oltalmába ajánlotta magát, de az istenszem a régi szülőföldre, Szeged városára is emlékeztetett. A napsugaras házvég így megtalálható a szegedi tanyákon, továbbá Tápén, Algyőn, Sándorfalván, Kisteleken, Szentmihályteleken, Röszkén, Szőregen, Deszken, Kiszomborban, Újszentivánon, Tiszaszigeten, Kübekházán, Földeákon, Törökkanizsán, Szajánban, Feketetón, Jázován, továbbá a szegedi nemzettel érintkező, keveredő Dorozsmán, Majsán, Szegváron, Horgoson, Királyhalmon, Martonoson, Zentán, Óbecsén, Adán, azonkívül Makón, Orosházán, Apátfalván, Csanádpalotán és bizonyára még más, főleg bánáti, illetőleg vajdasági helységekben is, kevés kivétellel mindenütt a Tisza, illetőleg a Maros mentén. Cs. Sebestyén írta le századunk elején a díszítés formarendszerét. „A házat — mondja 15 — egyenlőtlen oldalú nyeregfödél borítja, két egyenlő hajlású nyeregsíkkal. Az udvar felőli ereszvonal mélyebb a másiknál, mert az ezoldali födélsík hosszabb az alatta levő ereszalja miatt. Ez a neve, ha faoszlopokon, és folosó, ha falazott kőoszlopokon nyugszik. A födélnek utca felőli oromcsúcsa mindig rövid kontysíkkal van leütve, úgy, hogy az oromzat trapéz alakot nyer. A házat már nem födik sem zsúppal, sem náddal, hanem mindig zsindellyel. így szükségtelenné vált a beszegő verébdeszka, amely ezért majdnem egészen eltűnt, s csak egy pár példányban maradt fönn." Sebestyén jól veszi észre, hogy a legegyszerűbb és nyilván legeredetibb a végdeszkás házvég. „A trapézalakú oromzat egymás mellé tett függőleges helyzetű, rendes szélességű fenyőfadeszkákból készül. A hézagokat két-három ujjnyi széles lajsznik födik. Keretként néha szegélydeszka szegi be az egészet. Felső részén egy vagy két változatos alakú nyílás van. Az oromzat alsó szélén hosszában fut végig az esővető deszka, másként végvezetŐ deszka, melynek rendeltetését a neve is mutatja. Ha a háznak nincsen koronázó párkánya, melyre az esővető deszka ferdén ráborul, akkor az utóbbinak külön támasztó, tartó deszkája van: tartalék, papucs vagy trégerdëszka, többnyire három vagy öt. Formájuk igen változatos. Az esővető deszka szélére van hozzáerősítve a csipkézet. Ez talán a legérdekesebb és legszebb részlete a szegedi házvégeknek és rendkívül sok változatban fordul elő. Tenyérnyi széles deszkából fűrészeli minden ácsmester a saját mustrái után ár és megrendelés szerint. A magyar díszítményeknek egykori végleges gyűjteményében ezeknek bizonyosan külön fejezet fog jutni." A vízvető deszka, tartó és csipkézet elrendezését külön rajzon mutatja be. A szegélydeszka jellemző kifűrészelései a szegedi kapukon és kerítéseken ismétlődnek. Ami a napsugárdíszt illeti, Sebestyén is helyesen jegyzi meg, hogy csak azóta ismerhetik, amióta ezen a vidéken fűrészelt fenyőfadeszkát is használnak a házépí14 Kovács 345. 15 Cs. Sebestyén K., Szegedi napsugárdíszes házvégek. Ért. 1904, 268. 260