Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
Bánkút (1843) a mostoha körülmények folytán feloszlott, népének egy része Nagykamarásra ment, más része Zimánd kamarai pusztán új falut alapított. ZSANA Halas városának hajdani pusztája, a szögedifőd közvetlen szomszédságában, amelyet juhászaink már régóta legeltettek. Tanyásodása a tagosítás után kezdődik. A halasi birtokosok itteni felparcellázott, illetőleg eladó földjeit a mi alsótanyai kisparasztjaink vásárolták meg. Velük kezdődött Zsana földművelése, szőlő- és gyümölcskultúrájának kibontakozása. Emlékeztetünk itt arra, amit Halas jellemzésénél általánosabban már elmondottunk. Zsana 1949-ben tanyaközséggé alakult. Egyesült vele a szomszédos Eresztő, továbbá Balota és Tajó kisebb, határos része. Valamennyi Halas város pusztája volt, majd a tagosítás után itt is szegedi szegényparasztok vertek gyökeret. A zsanai tanyák szegedi származású családjai a halasi katolikus egyház anyakönyvei nyomán : Csala, Csontos (Felsőváros), Csáti, Engi, Felhő, Huszta, Jójárt, Juhász, Kazi, Kósza, Lovászi Meszes, Papp, Paplógó, Rabi, Rutai, Savanya, Sebők, Süli, Szécsi, Szekeres, Szögedi, Tanács, Tandari, Tóth, Visnyei. A régi Eresztő szegedi sarjadékai: Ábrahám, Ábrahám-Nagyi, Bakos (Felsőtanya), Bata, Barcsok, Fekete, Fodor, Födi, Gárgyán, Hegedüs-Bite, Kiss, Lasancz, Lovászi, Nacsa, Németh (Felsőtanya), Papp, Rácz, Sánta, Szekeres, Szécsi, Szögedi, Szűcs, Urbán, Vecsörnyés. A kikerekített Zsana tanyaközség területe 1960-ban 15,354 hold, lélekszáma 2,098. ZSOMBÓ, öregek ajkán Forrózsombó, régi dorozsmai puszta, amely a múlt század utolsó évtizedeiben, a tagosítás után kezdett tanyásodni. 289 1950-ben a szatymazi, tehát a szegedi földhöz tartozó Márták határrész hozzácsatolásával önálló tanyaközséggé alakult. Egyéb részei: Lápastó, Ménösjárás, Bábadűlő. Területe 1967-ben 4672 katasztrális hold, lélekszáma 2114. A hely első írásbeli említése: 1717. Forró Somboja. Ekkor még Szeged városának birtoka. Lakosságának nagyobb része kirajzott dorozsmai, azonban szép számmal, jó harmadrészben élnek itt áthúzódott domaszéki, de főleg szatymazi, őszeszéki szegényparaszt családok : Auer, Bartucz, Bába, Becsei, Bukusza, Dékány, Faragó, Gémes, Hegedűs, Juhász, Kakuszi, Kása, Kispéter, Lippai, Márta, Nagygyörgy, Ónozó, Szilasi, Tápai, Tombácz, Tömösvári, Újvári, V'étró. Ezeknek életformája, ö-ző tájszólása, munkatechnikája (paprika, gyümölcs, szőlő) döntő hatással van a honosabb kiskun atyafiakra. Az összeházasodások során lassan-lassan a szegedi fél nyelve válik uralkodóvá. A zsombó szegedi tájszó, a zsombék alakváltozata, és vizenyős, környezetből felbukkanó homoki földrészt jelent. A falu keleti részén terül el a mintegy 30 holdas, múlt század elején telepített, gazdag flórájú Zsombói erdő, szélén a Szeged-majsai út mentén a sokat emlegetett Zsombói csárda. írott forrásokban először 1742-ben történik róla említés. A helyi hagyomány erősen állítja, hogy Rúzsa Sándor igen szeretett benne mulatni. Zsombón élt gyermekségétől fogva haláláig az őszeszéki származású Tombácz János (1901—1974), a szegedi nagytájnak a verbicai Borbély Mihály mellett legnagyobb ismert mesemondója, a népművészet mestere, akiről méltóképpen más helyen szólunk. 289 Néhány általánosság Sztriha K., Dorozsma 158. 252
