Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

HÁZ, OTTHON, TANYAPORTA A HÁZ, A BERENDEZÉS ÉS EZEK HAGYOMÁNYAI SZEGEDEN ÉS KÖRNYÉKÉN A szegedi parasztház XVIII. század előtti múltjáról egyelőre semmi biztos ismeretünk nincs. A XVII. század végéről származó veduták,

1 továbbá a Máriacellbe küldött fogadalmi kép (1709) házábrázolásai

2 csak korlátozott hitelességre tarthatnak számot. Lehetséges, hogy a szegedi és általában az alföldi egysoros alaprajzú, azaz hosszában, egy sorban és nem egymás mellett párhuzamosan elhelyezett helyiségekből álló házak régebbi építési hagyományt is őriznek. Erről még szó lesz. A XVIII. században épült barokk polgári családi házakról van egykorú ábrázolásunk, sőt egy-két, csak napjainkban eltűnt emlékünk is, amelyeknek szerkezete meglepő hasonlóságot mutat Szeged vidékének parasztháztípusával. Cs. Sebestyén Károly kutatásai szerint ezek a barokk házak a bevándorolt céhes, német polgárság ízlését és igényeit, szülőföldi hagyományait tükrözik.

3 Hasonló stílusban épültek a szomszédos délvidéki, főleg bánáti, másként temesközi faluk is, amelyeknek alaprajzát és háztípusát bécsi mérnöki hatóságok birodalmi parasztházak figyelembevételével állapították meg. Mint Sebestyén gondolja, a mai szegedi parasztház „ennek a régi német-osztrák barokk eredetű városi háznak akár hatósági rendeletre, akár önként kelekezett paraszti másolata." Ez szerkezetére nézve egysoros, és három helyiségből áll. Középen szabadtűzhelyes konyhája van, innen fűthetők az első és hátulsó szobában elhelyezett kemencék is. A konyha egyébként vékony füstfogó falazattal két részre tagolódik, előterének pitar a szegedi neve. A ház udvar felőli oldalán tornác, szegediesen ereszét is látható. Mindezeket később tüzetesebben is szemügyre vesszük. Ez a házbeosztás egészen a legújabb időkig bizonyos változatokkal, illetőleg módosításokkal általános a szegedi nép körében. Ezt a házformát a céhbe tartozó, illetőleg később képesített kőmívesek vályogból, téglából vagy vegyesen építették és zsindellyel, cseréppel födték be. Vannak adataink a magas szakmai képesítéshez ragaszkodó, erősen német jellegű kőmíves céh és a hagyományok alapján építő törzsökös faragók, barkácsolók közötti huzavonákról, harcokról. A Város tanácsának az eléje kerülő ügyekben nehéz a helyzete: a Város csinosodása, az európai ízlésformákba, stíluskonvenciókba való beilleszkedése és az olcsó, igénytelenebb házak építésével kielégített szociális szempont, röviden: a korszerű haladás követelménye és a hagyomány kényszerítő méltánylása áll itt egymással szemben. A kérdést úgy sikerült átmenetileg megoldani, hogy a jelentősebb, földszintesnél magasabb házak építését csak céhes mesterre szabad bízni. A többire nézve minden marad a 1 Bálint S., Szeged városa 44, 160. 2 Bálint S., Egy ismeretlen régi szegedi városkép. MFMÉ 1958—1959, 191—196. 3 Cs. Sebestyén K., A szeged-vidéki parasztház és az alföldi magyar háztípus. NNy. 1933. És kny. 253