Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
Sípos, Török, Gálfy, Batancs, Tékes, Pető, Kiss, Bűtös, Vajas, Keresztúry. Feltűnő a vízi szállításra utaló, máig virágzó Révész és Terhös név. A tápaiak a tizedet nem pénzben, hanem gabonában rótták le, ami mutatja, hogy a tiszai foglalkozások mellett már a földművelés is jelentó's volt. A falu 1528 novemberében falai között üdvözölte az átutazó János királyt. A század második felében Tápé Pelényi Bálint földesurasága alá került, bár ez névleges. Hasonlóképpen az sem érinti Szeged városának tényleges birtoklását, ha a porta timár gyanánt, azaz hűbérként valamelyik töröknek ajándékozta. A Város megadta a hűbéradót, és birtokában továbbra is megmaradt. A hódoltsági Tápé lakóinak névsorát több török defter, vagyis adójegyzék is megörökítette. 1550-tol néhány név: Nagy Benedek, Nagy Sebestyén, Révész Mátyás, Füstös Péter, Feketű János, Damokos Ferenc, Domokos Balázs, Terhös Péter, Terhös Lőrinc, Molnár Fülöp, Kazal Bálint, Erdélyi János. A jegyzék 43 házat tart számon, ami nagyjából 200 léleknek felel meg. 1585: Feketű István, Zombori Mihály, Révész Mihály, Mestör Balázs, Terhös Gergely, Dékány Antal, Damokos Pétör, Damokos Balázs, Madarász Sebestyén, Révész Benedek, Nagy Máté. 1670: Feketű Gáspár, Madarász Máté, Varga Gáspár, Fábián János, Vincze Ferenc, Fodor Albert, Csöpörke Mihók, Terhes Lőrinc, Damokos András, Pósa János, Hegedűs István. Mint Káldy-Nagy Gyula összefoglalásából tudjuk, 240 a három névjegyzék és számadás szerint a tápai török hass, khász, azaz hűbéri birtokon a re'ayas, magyarosan rája, vagyis keresztény jobbágy termelése a következő' volt: 1550-ben Tápén 53 rája élt családjával együtt, ugyanannyi, mint Algyó' faluban. Ezek a parasztok 1720 kila (1 kila = 20—25 liter) gabonát, 820 kila vegyes gabonát, nyilvánvalóan kétszöröst, összesen tehát 2540 kila gabonát termeltek. A következő 1585. évben a tápaiak száma csökken. Emellett a jegyzékben szereplő 42 rája közül 20 jobbágynak azért kellett fizetnie 150 akcsét (60 akcse = 1 magyar aranyforint), mert nem művelte meg a földjét. 2 rajának nem volt földje és adót sem fizetett. így aztán csak 20 gabonatermelő tápai rája akadt. Ezek 635 kila búzát, 75 kila árpát és kölest, összesen 710 kilát termeltek. Ez kevesebb, mint az 1550. évi termés, ennek csak mintegy harmada. 1670-ben a lakosság az előbbinek háromnegyedére csökken. 36 rája nevét örökítette meg most a defter. Közülük azonban 6 nem termelt gabonát. A többiek 360 kila búzát, 86 kila árpát, 121 kila kölest, 41 kila zabot, összesen tehát 608 kila szemest termeltek. Itt föltűnő, hogy 21 rajának szőleje is volt, és 434 pint, azaz mintegy 800 liter bort szűrt. Jelentős volt még a birkatartás és méhészet. 1550-ben a tápaiaknak volt 425 birkájuk és 36 méhkaptáruk. Ez 1585-ben már 60 birkára és 8 kaptárra csökkent. Viszont 1670 táján 720 birkát és 101 kaptárt írtak össze. A disznótartás erősen visszaesett, mert 1550-ben 345, 1585-ben 272, 1670-ben pedig csak 214 volt az összeírt sertések száma. Talán nem tévedünk, ha ezt a töröknek a disznóhústól és zsírtól való idegenkedése okozta. Nyilvánvaló, hogy a tápaiak nem hizlalhattak a Városban való eladásra, csak a maguk használatára. A hódoltság idején a török terhek mellett Tápé — Szeged városához hasonlóan — a királynak is lerója a pozsonyi kamaránál az Ősi jelképes hal-adót. Erről a táj halászatánál részletesen szólunk. 240 Káldy-Nagy, Gy., Two Sultanic Hass Estates in Hungary during the XVIth and XVIIth Centuries. Acta Orientalia 1961. 231
