Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

táknál hat gimnáziumot is végzett, a dédapa iparát űzte. A mesterséget öccse, Ferenc (1854—1932) folytatta, de Lajos maga is értett hozzá. Az édesapa egyik bácskai bőrbeszerző útján Kucorán ismerkedett későbbi feleségével, Omachel Rozáliával 0825—1907), egy nemes származású kucorai mészáros leányával. Kucora XVIII. századbeli ruszin település, amely szinte máig megőrizte jellegzetes néphagyományait. Az Omachel-család a Felvidékről sodródott Bácskába. Kálmány édesanyja, akit a család idősebb tagjai kucorai ángyó néven szoktak emlegetni, érdekes egyéniség volt. Nem akart férjhez menni, mert ahhoz nem adták, akihez szeretett volna. Egyik kérőjét egyszerűen faképnél hagyta, amiért azután szüleinek szégyenpénzt kellett fizetniük. Kálmán Ferencnek is csak hosszas rábeszélés után nyújtotta kezét. Különlegességként emlegetik, hogy a gyermekkori ruszin környezet hatására haláláig vajjal szeretett főzni. Mint igazi bácskai több nyelven : magyarul, németül, szerbül, ruszinul beszélt. Négy gyermekének fülébe ruszin altatót dalolt. Lajos volt az elsőszülött: 1852 május 3-án született. Keresztneve az abszolutizmus Kossuth-kultuszát fejezi ki. Igen beteges gyermek volt. Egyszer — így tudja a családi hagyomány — egy vidéki kofaasszony szállott meg náluk, aki váltig azt erősítgette, hogy a kicsi szemveréstől szenved. A későbbi folklorista csakugyan meg is gyógyult, amikor az asszony szenes vízzel lemosta róla a bajt.

53 Nevelésére édesanyja nagy gondot fordított. A piaristákhoz íratták. Nem volt jó tanuló. Egyszer már úgy látszott, hogy nem lesz érdemes tovább is iskolába járnia. A család úgy emlékezik, hogy édesapja nem akart belőle urat nevelni, az anya állhatatos közbenjárására azonban mégis folytathatta tanulmányait. Az Ősi műhelyben azonban dolgoznia kellett. A tímárságban való jártasságának irodalmi nyoma a Nyelvőrben megjelent közlése a tímármesterség szegedi szókincséről. 1862 Őszén került a piarista gimnáziumba, amely akkor még éppen a róla elnevezett Oskola utcában, a Fogadalmi Templom helyén állott. Csaplár Benedek tudomásunk szerint nem tanította. Tanárai közül ki kell emelnünk a néprajzi érdeklődésű Váry Gellértet, a csizmában, zsinóros magyar ruhában járó Kustár Ignácot, Tóth Jánost, a tanyai iskolázás említett apostolát, a kuruc érzelmű Magyar Gábort, a rend egyik klasszikus hazai alakját. Osztálytársai közül Lőw Immánuel emelkedik ki, életre szóló barátságuk ekkor kezdődött.

54 Az érettségi vizsgálat után (1871), jóllehet nem érzett különösebb hivatást, az egyházi pályát választotta és felvétette magát a csanádi egyházmegye temesvári szemináriumába. Szerencséjére Temesvár városa és a püspöki aula germanofil szellemének ellensúlyozására, a hatvanas évek elején az egyik kispap, a későbbi jeles történetíró, Szentkláray Jenő buzgólkodására a főiskolával kapcsolatos egyházirodalmi iskolába erős magyar szellemet vittek bele. Megindul a Délvidék története, az egyházmegye hajdani magyar múltja iránt való érdeklődés is. Temesvárott történelmi társulat alakult, amelynek folyóirata is volt. Kétségtelen, hogy mind ennek, továbbá Szentkláray Jenő, Ortvay Tivadar és a szegedi Varga Ferenc most bontakozó történetírói buzgalmának hatása alól Kálmány sem tudja, de nem is akarja magát kivonni. Az о históriai műveltsége sohasem volt fejlett, de érzéke mégis ekkor bontakozik. Hazánkban föltétlenül a legelsők között értékeli a néprajzi jelenségek történeti jellegét, amely különösen a „Szeged népe" köteteinek nagyértékű bevezetésein is meglátszik. 53 Jellemző, hogy nyugalomba vonulása után betegségében fölkeresi, és Tömörkény Istvánnal szemben egyik levelében megvédi a csorvási javasembert, mert kezelését hasznosnak találta. 54 Péter L., Lőw Immánuel és Kálmány Lajos barátsága. Semitic Studies in Memory of Immanuel Low. Budapest 1947, 349. 20