Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
Maga az újságcikk írója is megengedi, hogy a családnak lehetett valami köze az ötömösi pusztához, joga azonban már elévült. Mi magunk ehhez idézzük az 1746. •évi tanácsi jegyzőkönyv egyik bejegyzését : Farkas János Csamangó mégh Tömösvár vétele (1716) előtt bizonyos szabad földet föl fogván. A föld helyét, nevét azonban nem mondja meg. Úgy hisszük tehát, hogy a családi hagyományoknak föltétlenül volt valami történeti, jogi alapja. A felparcellázott Ötömösön leginkább Alsótanya szegényparaszt népe telepedett meg. Ez az egyházi anyakönyvekből is világosan kitűnik: Ábrahám, Acs-Sánta, Apró, Babarczi, Ballá, Batancs, Bárány, Berta, Bodó, Börcsök, Csiszár, Csáti, Daka, Dobó, Dóczi, Fodor, Födi, Gárgyán, Gërgus, Hegedűs, Ilovai, Jakus, Katona, Kazi,, Király, Kiri, Kisagócsi, Kisguczi, Kispál, Kószó, Makra, Martonyosi, Mulati, Nacsa, Ördög, Pálfy, Palotás, Pap, Paplóggó, Rutai, Savanya, Simhercz, Szabó-Galiba, Szécsi, Szélpál, Szögi, Szűcs, Tanács, Tikviczki, Vecsörnyés, Visnyei, Wolford, Vőneki. Néhány dorozsmai család : Czékus, Gyuris, Lajkó, Maróti, Zádori. Ehhez tegyük még hozzá, hogy Ötömös eleinte a váci egyházmegyéhez, éspedig a sándorfalvi plébániához tartozott : „Az azonban Ötömöstől—írja 170 Tömörkény István (1902) — messze van. Hogy x)da érjenek, előbb át kell menni a szegedi alsó tanyákon, azután a dorozsmai kunokon, azután megint a szegedi felső tanyákon, s csak úgy ér oda az ember. Aki akár halottat temettetni, akár újszülöttet keresztelni akar, két nap bizonyosan eljár e munkájában, mert sem halottal, sem újszülöttel nemigen lehet vágtatni. S még akkor nyugodni nem is otthon való földbe teszik az embert. Mert azért, hogy az öregek annak idején eladták Ötömöst, ki merné mondani, hogy aki rajta él nem ide tartozandó? Vannak, akik azt mondják, hogy a törvény olyan kerítés, amit azért csináltak, hogy legyen mit megkerülni. Nem mindig igaz ez a mondás, de itten, Köszöntősnek és más társainak esetében igaz. Ők csakugyan megkerülik a törvény kerítését, amennyiben az öreg Köszöntőst a fia a jobbik subában fekve a kocsira helyezi, és azután áthajt a nagybeteg emberrel a sógorhoz, Fejedelem Jánoshoz, aki már itthoni földön lakik, és Köszöntös Mihály ott hal meg a Fejedelem tanyáján, hogy itthon temetődhessen. Mert ha itt hal meg, akkor el van a törvénynek a korlátja kerülve, amely különben őt az új faluba rendelné vitetni halott korában.'''' A temetés a szegedi földön csakugyan meg is történt. „A dűlőúton — folytatja késó'bb Tömörkény — ahol az utak elválnak, Fejedelem a kocsival megáll. Elkezelnek egymástól. — No — mondja a Köszöntős-fiú —, a jövendő hónapokban majd az asszony is eljön. Fejedelem az asszonyra néz. A várandós asszony elpirul a kocsiban. — Hát — mondja aztán Fejedelem —, jöhet mindig, amikor csak akar. Majd jön is az asszony. Mert ott olyan világ van, hogy nemcsak meghalni járnak haza a vének, hanem születni is hazajárnak a fiatalok". „A közeli vidékekről— írja 171 szemtanúként egy újságcikk — mindenfelé jöttek szegényebb sorsú polgárok, akik otthon eladták néhány holdnyi földecskéjüket, házukat és elmentek Öttömösre, hogy ott vegyenek négyszer-ötször annyi irdatlan erdőt vagy sívó homokot. Távol minden kulturális középponttól, szorgalmasan dolgoztak az öttömösi telepesek, irtották az erdőt, fordították a talajt és folyt serényen a telkesítés nehéz munkája, akárcsak Amerikában.'''' 170 Tömörkény I., Új bor idején 218. 171 A vármegye új községe. SzN. 1908, 202. sz. 208
