Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A rigmusolás epigrammaszerű tömörséggel, nyelvi erővel örökít meg „egyszeri" eseteket, amelyek a falu emberi konvencióitól valamiképpen eltértek és így tréfálkozó közbeszédre adtak alkalmat : Bottal őrzik a répát Terhös Gyuráéknál, Válogatik a nadrágot Juhász Tóniéknál, Sütik-főzik a lepényt Kertész Jánoséknál, Beállott mán a banda Budai Bandinál. Nevelik a szőke lányt Budai Gyuránál, Üstbe főzik a Budai Mátyásnál, Kipányvázták a Bërëtka Jánosnál, Számbavötték a tököt Szabó Pistáéknál. Mindön éjben új lakása van a Nagy Andrásnak, Szalonnabűrbű van a kerítés Prágai Istvánnak, Möghagyták mán a Jójárt Istványék, Kicsi húzi a nagyot Varga Jóskáéknál. Mögvan a nagy komaság Szalócza Andrásnál, Beállott mán a cécó a Kis Zsandáréknál, Elopták a sok dohánt Török Paliéknál. Pödörgetik a bajuszt Takács Gyuráéknál. Eloptak hat ürübürt Takács Pistáéknál, Kiokádták a szín bort Lénárt Pistáéknál. Elmúlt a nagy mézezés Lakatos Albertnál, Sindölyözik a putrit Lakatos Pistánál. Mögütötték a bőgőt Horváth Jánoséknál, Főkerült az új törvény Kardos Jánoséknál, Befogták a hat tinót Csillag Jóskáéknál, Levágták a szép tinót Magosi Ferencnél. Sajnos, Kálmány nem örökítette meg e szentenciák eseményhátterét. A fölsorolt nevek közül biztosan Szegedre mutatnak a Terhös, Budai, Prágai, Jójárt, Török, Lakatos, Csillag, de nyilván még több is. A Bërëtka-csalad csókái eredetű. Ilyen kiszerkesztések egyébként — mint majd meglátjuk — még Sövényházán és Kömpöcön is járják, de a szegedi tájon máshol sem lehettek ismeretlenek. * ALBERTFALVA az északi Bajzáth-uradalom pakáci pusztáján, a középkori Pakasz falu helyén szegedi törzsökből telepített (1819) dohánykertész magyar falu, amely azonban földesúri huzavonák miatt már 1825-ben föloszlott. A nép visszaköltözött Magyarcernyára és Tordára, ahonnan idejött. „A pakáci sörháztól — írja

4 Szentkláray Jenő — Varjas felé vezető út jobbján, hol a temetőjük volt, néhány korhadt sírkereszt látható még és figyelmezteti az utast az egykori Albertfalvára és arra a lelket lenségre , ahogyan a szegény magyar néppel elbántak, mely a saját hazájában még keserves munkája után sem boldogulhatott, míg az idegen jövevények dúslakodnak a nemzet vagyonának áldásaiban." 4 Szentkláray 379. 142