Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
ALGYŐ. Régi, népünk ajkán ma is élő nevén Győ falu 5 ,a Várostól északra a Tiszajobb partján, mintegy kétóra járásra fekszik. Tőle északra található Felgyő puszta,, illetőleg tanyaközség, ami az előtaggal való megkülönböztetést magyarázza. A név melléknévi alakja gyevi: gyevi embör, gyeviek. Németh Gyula mutat rá, hogy a győ bolgártörök méltóságnév, és a Géza, helyesen Gyécse magyar királynév szócsaládjába tartozik. Ez egyébként is biztossá teszi, hogy valamikor a királyi családé volt. Hercegi birtokként (villa Geu) adományozza 1108 után Álmos herceg a dömösi prépostságnak 63 szolgával, mindegyiket a saját földjével. Györffy György után tudjuk, 6 hogy a gyevi szolgák a tápaiakkal és csákányiakkal a prépostság ötödik kenyéradó háznagyságába tartoztak. A dömösi alapítólevél nevüket is felsorolja, de a névtudományi kutatás érdemlegesen még nem foglalkozott velük. Pontosan felsorolt szolgáltatásaikból kitűnik, hogy már szántottak, vetettek, búzát termeltek, továbbá juhaik voltak, és sört, mézből márcot is főztek. Adóztak sóval, lúddal, tyúkkal is. A falu ősi halászatáról más vonatkozásban, nagyobb összefüggésben szólunk bővebben. A váci egyházmegye számontart egy ismeretlen fekvésű, Albey alakban lejegyzett középkori premontrei monostort. Egyáltalán nem valószínűtlen az a föltételezés, amely Algyőn keresi. Ez természetesen csak újabb adatokkal, ásatással lehetne igazolható. Mai, XVIII. században épült barokk templomának gótikus tornya még a középkorból maradt meg. Algyo későbbi középkori múltjáról igen keveset tudunk. Nemes családok birtokolták, felsorolásukat azonban itt nem tartjuk szükségesnek. Nagyértékű az a névsor, amelyet Káldy-Nagy Gyula török forrásokból tett közzé, és Algyo, törökül: Gyeve adózóit sorolja föl 1550-, 1585- és 1670-bol. A listákból kitűnik, hogy Algyo nyilván vízvidéki helyzete miatt a hódoltság alatt végig lakott hely maradt, és mindig magyarok éltek benne. Föltételezhetően a szegedi tájon, részben Algyőn máig virágzó, jellegzetesebb nevű Lázár, Dékány, Csonka, Fodor, Csíkos, Bánfi, Daka, Karácsonyi, Szél, Faragó családok Őseiket tisztelhetik a névsorok hasonló nevű adózóiban. Az adópénz mellett főleg gabonát, vajat, kendert szolgáltattak a töröknek. Nyilvánvaló, hogy a víziélet : halászat, pákászkodás, szállítás is virágzott. Erről azonban közvetlen adataink nincsenek. Valószínű, hogy a gyevi rév már ezekben a századokban is működött. A falu népe majd három évszázadon át az alsóvárosi klastrom szerzeteseinek lelki gondozása alatt állott, és szoros rokonsági, vérségi, hagyománybeli kapcsolatokba került főleg Tápé és Felsőváros népével. A hódoltság után a Harruckern család nyerte birtokadományul, később pedig leányági örökösödés útján Mindszent-algyői hitbizomány néven Erdődy Kristófé lett 7 . Zálogjogon tőle bérelte 1769—1775 között Szeged városa. Ebben az időben a dohánykertészet itt is fölvirágzott. A falu, illetőleg uradalom később (1804) a Pallavicini család kezébe került, amely itt kastélyt is építtetett. Ezt azonban később lebontották. Algyő a múlt században az árvíztől sokat szenvedett. Az 1879. évi nagyvíz után az őrgróf a falut az újonnan alapított Sándorfalvára próbálta áttelepíteni, de a nép jórésze lassan visszaszállingózott régi lakhelyére. A feliratkozott 588 gyevi család közül csak 74 maradt az új községben. 6 Inczefi G., Csongrád megye nyugati részének földrajzi nevei. 7. 6 Györffy Gy., I, 895. 7 Zsilinszky M., Csongrád megye. II, 133. 143
