Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

tudatosítja és kiszélesíti a kegyes oskola helyi hagyományait, Szeged-kultuszát. Másfelől országos és szinte közép-európai távlatokban is szellemi életünk egyik máig érvényesülő, szinte kötelező irányának, a nép világával való alkotói azonosulásnak kezdeményezése elsősorban alighanem az ő nevéhez fűződik. Fölsővároson, a középkori Szent György-templom tövében született bevándorolt^ de korán elmagyarosodott bunyevác családból. Anyai ágon azonban törzsökös szegedi magyar sarjadék. Ismeretes az a tudálékoskodó hagyomány, amely Dugonics édesanyját boszorkányhírbe keverte, sőt máglyára juttatta. Ott nevelkedik a Tisza partján, amelynek olyan szerető szavakat

11 szentel : „oh be áldott ennek a szőke folyónak nagyhatalmú vize. Most immár valóság, hogy magát igazi tiszta magyarnak senki sem mondhatná addig, míg a Tisza vizéből nem iszik, főképpen pedig azon helyen, ahol a Maros vízének összefolyásával legüdvösségesebbnek tartatik." Figyelme már korán ráirányul a népnyelvre, népköltészetre, közmondásokra. Jellemző, hogy nemcsak a magyar, hanem Nyitrán a szlovák folklór is érdekli.

12 Öntudatlanul, de talán gyermekkori emlékek nyomán is szolgálja az epikai hagyománynak rögzített szövegbe, népkönyvbe való átültetését. így ismeretes a Trója-mondának páratlan magyar népszerűsége, népkönyvvé válása, amelynek Dugonics fiatalkori újjáköltése, a „Trója veszedelme" is egyik kései bizonysága. A régi barokk csodatörténetek (Mirakelbuch) hagyományait folytatja a Szegeden megjelent „Radnai történetek", amelynek olvasottságát, a legszélesebb körökben való kedveltségét rendkívüli ritkasága is bizonyítja. Figyelmet érdemel az is, hogy átdolgozott szövege a szegedi Grünn-nyomdánál még kétszer megjelent.

13 A mű további folklorizálódására misem jellemzőbb, mint az, hogy Dugonics neve és személyes jellegű megjegyzései, észrevételei az új kiadásokból elmaradnak, és az eredeti szöveg újabb folklórelemekkel gazdagodik. Dugonicsban a népíró demokratikus szándéka nyilatkozik meg: a legszélesebb olvasókörökhöz akar szólalni. Minden alkotói gyarlósága ellenére is ezt igazolja stílusának példabeszédekben, népies hasonlatokban való gazdagsága, továbbá érdekességekben, így az „egyszeri" dolgok, mondák, helyi hagyományok, népetimológiák felsorolásában való fáradhatatlan buzgalma, nemkülönben szerkesztési kérdésekkel, esztétikai követelményekkel mit sem törődő gyakorlatiassága. Ez az írói tudatosság Dugonicsban természetesen már a folklórkutatót is kinyilvánítja: a jellemzőnek érzett régi vagy népi hagyományok megörökítésének szándékát. Ebből a szempontból a „Példabeszédek és jeles mondások"

14 éppen annyira népszerű olvasmány, mint amennyire folklorisztikai forrásmű. Szépírói munkásságának koronája, hatásának titka a szögedi tájszólásban írt „Etelka,"

15 amely addig hallatlan mértékben bővítette a magyarság képzetkörét. Az; időben kiterjeszti azzal, hogy népszerűsíteni iparkodik a XVIII. századbeli magyar natos. Erről röviden Bálint S., Dugonics András emlékezete. Katolikus Szemle 1940. Jelen monográfiában adott jellemzésünk a megadott keretek között csak a legfőbb mozzanatokat iparkodik kiemelni. A szegedi piarista kultúráról egyébként önálló művet szeretnénk írni. 11 Dugonics A., Jólánka I, 193. 12 Sípos L, Három szlovák népdal Dugonics András fiatalkori versei között. Filológiai Közlöny 1958, 350. 13 Radnai történetek, mellyek szép reggeli, estvéli, gyónás és áldozat előtt s utáni, úgy a sz. Mise alatt mondandó imádságok s némelly ájtatos énekekkel megbővítve azon kegyelmes képnek látogatására járulandó keresztény híveknek örömökre újra kinyomattak. Szegeden, Grünn János betűivel s költségével. 1843. Vö. Bálint S„ Etelka és Máriaradna. Vigília 1968. 14 Példabeszédek és jeles mondások. I-II. Szeged 1820. Vö. még Székely K, Dugonics András közmondásgyűjteményének előszava. Irodalomtörténeti Közlemények 1929. 15 Dugonics A., Etelka. I—II. 1788,1791,1805. 9