A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)

Rapcsányi László: Kelt levelem Ambrózfalván.... (Szociográfiai rádióriport)

nagyon messze, nyolc kilométerre kaptunk földet, 45-ben már tavasszal oszlodott szét a szakszervezet és úgy léptünk be a kommunista pártba. — Es miért azt a pártot választotta? — Mert ezt láttam legjobbnak. Volt itten kisgazda párt, volt itt parasztpárt, volt itt szociáldemokrata párt, de láttam, hogy melyikbe, ki hova húz, milyen pl. már ha jobban érezte magát, már nem proletárnak érezte magát, akkor vagy paraszt pártba ment, vagy kisgazda pártba, hát még olyanok is voltak, aki a földműves szak­szervezetben vezető ember volt abban az időben, és a kisgazda pártba lépett, vagy mert ő úgy érezte, hogy ő kisgazda, hogy ő tehetősebb. — így a kommunista párt maradt a proletárok pártja. — Legtöbbségében abból alakult meg. De mindig több volt, mindig többen voltunk. [Csillikné]: — Hát minket nem nagyon kötött semmi a régi világhoz. Mink egy új életet kezdtünk akkor, amikor megkezdődött a kommunista párt, akkor juttatott min­dent az embernek, jobban kezdtünk létezni, azzal a földdel, sokat dolgoztunk, de azért valami csak termett, sok nem volt, jobban telt azért a gyerekeknek, amikor be kellett a földet azután már adni, akkor beadtuk úgy, hogy azzal léptünk be a cso­portba. — Milyennek látja, ha az ember elgondolkozik a gyerekek jövőjén meg az életén, milyen lesz itt Magyarországon a holnap, meg a holnapután? — Hát csak jobb lesz, mint régen. Mert máris több van a gyerekeknek minden­ből, mint akkor volt. Mert akkor nem volt se gyereksegély, nem volt a világon semmi, postán voltunk, kaptunk egy nyomorult tíz pengőt a gyerekek után, mást semmit, és abból a négy gyereket kellett tartani és a keresetből, amit kerestünk. — Szóval a Horthy-rendszer magának csak a fiatalságát jelenti? — Csak. Más semmit. Nem is hiányzik. Örültem, hogy megszabadultam. Ha az oroszok nem jöttek volna be, talán sose szabadultunk volna meg. Mindig ott kín­lódtunk volna. Ilyen beszélgetésekkel teltek az ambrózfalvi órák. Ki se mondtuk ezt a szót, hogy politika, de azt hiszem, hogy végig politizáltunk. Búcsúzásul meglátogattam Takács Máriát és ö nagyon büszkén mutatta a házát. — Hát ezt a házat a régi világban nem tudtuk volna megvenni a gyerekek ré­szére, egész biztos. — Mennyiért vették? — 80 000 forintért. — Szépen kistaférozta a lányát. — Hát, ahhoz képest, amit én kaptam, ahhoz képest ez ég és föld, mert én nem kaptam semmit. — Látom, kétablakos ház, most meg bővítik, ugye? — Igen, mondom, hogy egy spejzot, konyhát és fürdőszobát építettek hozzá. — S mivel foglalkozik a lányának a férje? — A tsz-nél növényvédő brigádban traktoros. Ambrózfalván a tanácsi kirendeltség vezetője Hosszú Jánosné. Cselédemberek gyereke, vérében hozta magával a régi időknek minden gondját, tapasztalatát és óva­tosságát. [Hosszúné] : — Csak körül kell nézni egy kicsikét, akár itt nálunk a községben, családoknál, milyen végigmenni csak az utcákon és az, hogy milyen rendezett házak vannak, a 237

Next

/
Thumbnails
Contents