A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)

Bálint Sándor: Az égitestek és természeti jelenségek szegedi hagyományvilága

ágyban feküdt: az ördög állott a fejénél, az angyalok pedig a lábánál sírtak. Egyszercsak az ördög elkapta a gazdát és magával vitte. A vadász visszament Illéshez és elmesélte, mit látott. Most eredj a szomszédodhoz, egy szegény asszonyhoz: nézd, milyen a halála. A vadász elment oda is. Angyalok állottak a fejénél, majd elvitték. A vadász visszament Illéshez, és mondotta, hogy az asszonynak milyen szép halála volt. No, neked is olyan halálod lesz, ha még tizenkét évig olyan szándékban leszel, mint idáig voltál — mondta neki Illés. A vadász csakugyan még tizenkét évig élt és szép halállal halt meg. A liturgikus színezetű hagyomány szentelményekkel is védekezik az égiháború ellen. Mondanunk sem kell, hogy az archaikus és szakrális képzetek keverednek itt is egymással. Jámborabb asszonyok hétszer szentelt, különösen János és Pál napján (jún. 26.) szentelt gyertyát gyújtanak meg. A szentelt barkát mások ilyenkor szentelt gyertya lángjánál szokták megygyújtani és a szabadkémény, vagyis a ház egyetlen födetlen bejárata alá tartották, hogy a villámokat elűzze, ne találjon be a hajlékba. A régi földeák iak az úrnapi virágból kötött koszorút a háztető alá tűzték, hogy a villám elkerülje hajlékukat. Természetesen foganatosnak érzik az imádságot is. Jámbor öregek az Úrangyalából röviden e szavakat ismételgetik: és az Ige testté lön, közöttünk lakozék. Szőregen, Tamásfalván ezt mondják: és az Ige testté lön, közöttünk lakozék: most és életünknek fogytán ,halálunk óráján! Szokták ilyenkor az Urangyalát is imádkozni. Tápén ezzel a módosulással: és az Ige testté lön és miköztünk lakozék. Szentlélek ereje köztünk harmatozzék! Tanyaiak szerint olyan valakinek kell kilenc áldást adni az ítéletidőre, aki nem az olvasón, hanem a tíz ujján számolja az Üdvözlégyeket. Csak akkor foganatos, ha a vihar még nem érkezett a határba. Alsótanyai gazdák, öreg családfők viharban olykor még ma is kimennek a kertbe és szőlőbe. Ott imádkoznak termésükért, kezük munkájának megmaradásáért mindaddig, amíg az égiháború el nem múlik. Akadtak tanyák, ahol az egész család ott térdelt sorban egymás mellett az ereszét alatt és mindaddig imádkozott, amíg a villámlás, mennydörgés meg nem szűnt. Domaszéken a közelgő, de a határba még be nem érkező viharra rá is szoktak imádkozni. Ilyenkor szembe kell fordulni a fölleggel, a hüvelyk és neveletlen ujjakat összeérintve, de ráimádkozás közben áment nem szabad mondani : Dicsőség az Atyának, Fiúnak, Szentlélök Istennek nevibe múljon. Atyaisten, állítsd mög. Fiúisten oszlasd el. Szentlélök Isten gázold el. Elolvasom, elimádkozom kilenc mezőbe, kilenc pusztába, ahun só, kinyer nem teröm, embör, állat nem jár. Miatyánk (amen nélkül). Az egészet háromszor kell elismételni.

82 Tudomásunk szerint már nem él az az igen nagy erejű, Isten előtt kedves Imádság, mellyet a déli tizenkét órára való tsendítéskor kell mondani, sőt égiháború ellen is igen hasznos: Sötétség lett, midőn Jézust fölfeszítették volna a Sidók és kilentz óra tájban felkiálta Jézus, nagy szóval mondván: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? És meghajtván fejét, kiadá szent lelkét. Kiáltván Jézus, nagy szóval monda: Atyám, a Te kezeidbe ajánlom az én lelkemet. 82 Tanítványunk, Varga Ferenc domaszéki lelkész gyűjtéséből. 98