Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

damentumú. Történelmi és társadalmi alakulása az egységes paraszti világú Vásárhellyel szemben differenciáltabb összetételű, lényegében városias, urbánus jellegű. Ábrázolóművészete kevésbé az alföldi iskolához, mint inkább a nagybányai festészet hagyományaihoz kapcsolódik. Szeged képzőművészetében ma fellelhető stílusok és eszmei irányzatok — melyek sokszínűvé teszik a Tisza-parti város művészetének arculatát — főleg az elmúlt évtized folyamán bontakoztak ki. A paraszti élet iránti érdeklődés — mely sokszor szimbólummá sűrítve általános emberi tartalmak kifejezésére szolgál — több szegedi festőnél, de elsősorban Fontos Sándor, Cs. Pataj Mihály, Dér István és Zombori László képeinél tapasztalható. Alkotásaikban mind tematikailag, mind szemléletileg, egyéb stílustörekvések eredményeinek felhasználása mellett, a vásárhelyi tanulságok értékesítése tükröződik. A két szomszéd város egymást gazdagító képzőművészetének szorosabbá fonódását a sokat jelentő egyéni művész-barátságokon kívül olyan tényezők is előmozdítják, mint a Magyar Képzőművészek Szövetsége Dél-Magyarországi Területi Szervezetébe való közös tartozás, továbbá a szervezeti kiállításokon történő együttes szereplés, s nem utolsó sorban a szegedi Tömörkény István Művészeti Gimnáziumba, ill. Középiskolába tanítani átjáró vásárhelyi művészek : Szalay Ferenc, Samu Katalin, Fekete János és a Szegeden tartózkodó Magos Gyula jelenléte által is egyre összébb szövődik a gyümölcsöző kapcsolat. Nevezetteknek jelentős szobrászati (Samu Katalin „Csikó" с alumíniumszobra, 1965.), és murális alkotásaik (Szalay Ferenc szegedi Belvárosi-temető ravatalozójának freskói, 1967.; valamint a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának helyi székházában levő pannó, 1971.) is vannak Szegeden. Szeged és Vásárhely — tágabb értelemben Csongrád megye —- szoros képzőművészeti kapcsolatára utalnak Dömötör János és mások idevágó írásai. Továbbá az 1973 nyarán rendezett közös kiállítás, mely megyénk ábrázoló művészeti eredményeit a budapesti FÉSZEK-Klubban bemutatta. Végül is Papp Gyula summázataként elmondhatjuk, hogy „...a város művészeti életének összességét tekintve, egyaránt felfedezhetjük a népi-paraszti kultúra hatását, valamint az urbánus tendenciák jelentkezését. Ez a kettősség mind az irodalmi életben, mind a képzőművészetben jelentkezik. Sajnos ez egyben sokáig akadályozta a szegedi képzőművészet helyes értékelését is, hiszen a szakmai tendenciáktól függően hol az egyik, hol a másik irány kapott létjogosultságot. Alföldi város lévén, a szegedi képzőművészettől is a vásárhelyihez hasonló, összképében egységes pikturát kértek számon, s volt idő, amikor figyelmen kívül hagyták az egyre inkább urbanizálódó életmód és légkör módosító hatását... Egy dinamikusan fejlődő nagyváros atmoszférájában, szellemi életében sokkal jobban érezhető korunk lüktetése. Éppen ezért a szegedi képzőművészet egyik legfontosabb ismérve a sokszínűség."

211 211 A szegedi képzőművészet. Beszélgetés Papp Gyulával. Művészet, 1973. aug. 8. sz.5—6.; E témával kapcsolatban lásd még: Szovjet műkritikus véleménye a vásárhelyi és szegedi festőművészekről. (Összefoglalta: Erdei Mihály.), Tiszatáj, 1970. szept. 9. sz. 892—895.; Szegedi és vásárhelyi művészek a berlini kiállításon. Tiszatáj, 1970. szept. 9. sz. 895.; Dömötör János: Vásárhelyi művészet. Alföld, 1971. 10. sz. 66.; Dömötör János: Negyedszázad művészete Csongrád megyében. Művészet, 1970. 9. sz. szept. 42.; Csongrád megyei képzőművészek kiállítása. Bp. FÉSZEK-Klub. 1973. jún. 30. Katalógus-meghívó. Bev.: Szalontai József.; Tandi Lajos: Művek a FÉSZEK-Klubban. Délm. 1973. júl. 3. 260