Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

beszélgető' tarka ruhás tápéi parasztlányokat sokszor festette, s bár megtévesztő' hasonlósággal Nyilasy modorában, mégsem voltak ezek másolatok. Ő is kijárt Tápéra, ott voltak modelljei. Váradi szerénységére jellemző', hogy soha nem vett részt kiállításokon, noha ezekre meghívásokat kapott. Iskolázatlanságának tudata gátolta, hogy a hivatásos művészek közé kerüljön. Nyilasyval bár kortársak voltak, személyesen nem ismerték egymást. Hívatlan követőjének nem örült a mester. Az ösztönös, pikturális készségének szerencsésebb kifejlesztését megérdemlő' Váradi Kálmán munkásságát egyedül a nagy humánumú Dinnyés Ferenc értékelte, aki a róla írt nekrológjában megemlíti, hogy Váradinak „van néhány szép képe ... amelyet még a legjobb festők is szívesen vallanak magukénak."

64 Ezek közül — leánya adományaként — néhányat a szegedi múzeum őriz, sok festménye pedig helyi magántulajdonba került. Váradi Kálmán eseménytelen „nyugdíjas-művészkedésével" szemben az eredeti tehetségű, napszámos-paraszt Süli András (1897—1969) festői munkálkodása és képeinek értékelése nagyon is rapszodikus volt. Ösztönös piktorkodása alig tartott öt évnél (1933—1938) tovább, s ennek igazi méltánylása három évtizedig (1964— 1969), vagyis közel a haláláig váratott magára. Mindez szorosan összefügg Süli lényegében tragikus életútjával, melyet korának egymástól elütő viszonyai alakítottak. Süli András 1897-ben, a Szeged melletti Algyőn született. Az első világháború kitöréséig napszámosként mezőgazdasági munkát végzett. 1915-től a szerbiai, majd az orosz fronton teljesített katonai szolgálatot, ahol fogságba került. Mint kortársa, a szegedi Hódi Géza, ő is 1918 tavaszán tért Oroszországból vissza. Szülőfalujában, Algyőn telepedett le és ettől kezdve földműveléssel és kosárfonással foglalkozott. A szabadidejét, vasárnapjait festegetéssel töltötte, mely gyermekkora óta kedvelt szórakozása volt. Rendkívül eredeti képei — melyeken saját paraszti világát és a környező természetet színesen, képzeletdúsan megjelenítette —, nem kerülhette el a harmincas évek „naiv festészet"-ben üzletet látó kutatóinak figyelmét. Ennek kapcsán jutottak el Süli munkái is Bálint Jenő budapesti képkereskedésébe, aki a divatossá vált parasztfestők ábrázolásait árusította. Elismeréssel szerepeltették a budapesti és a külföldi kiállításokon (Amszterdam, 1938), és mint Benedek Pétert, a másik nevessé lett parasztfestőt, őt is — talán több joggal —, a világhírű francia naiv-festővel, Rousseauval tartották hasonlatosnak. Ahogy a naiv festőknél általában, Sülinél is az előítélettől mentes egyéni látásmód dominál. Ez paraszt tárgyú („Baromfiudvar", Parasztszoba") és természeti képeit („Őszi sétány", „Folyópart") a megszokottól eltérő, a népművészeti alkotásra emlékeztető ábrázolásokká teszi. „Az egyensúly és a teljesség érzékeltetése — írja Szabó Júlia — a naiv alkotások legfőbb jegye Süli alkotásain gazdag variációkban érvényesül. Világa egységes és harmonikus, a kép befejezett, zárt rendszer ... Színérzéke tiszta, mint az abszolút hallással bíró embereké. Komponálásmódja egyszerű, de biztos, határozott."

65 A naiv festők, s így Süli András munkái is sokak számára kezdetleges tudásra vallanak, de a naiv művészek alkotás- és látásmódjának érintetlen romlatlansága árad képeiből. A modern képzőművészetben már a század eleje óta nagyon is intenzív az érdeklődés a naivok munkássága iránt. Jól bizonyítják ezt azok a nemzetközi kiállítások, melyeket az autodidakta festők és szobrászok műveiből szerte a világon rendeznek. 64 Dinnyés Ferenc: Meghalt egy szegedi festőművész (Váradi Kálmán). Délm. 1948. febr. 3.; Szelesi Zoltán: Ő is Tápé festője volt... (Váradi Kálmán). Délm. 1972. aug. 17. 65 Szabó Júlia: Süli András. Művészet, 1967. márc. 3. sz. 31.; Magyar naiv művészek. Kiállítás a Székesfehérvári Múzeumban. 1967. ápr. —júl. Katalógus. Bev. : Szabó Júlia. 182