Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)
Süli András: Algyő állomás. 1937. o. v. 69x100 cm. MFM Süli András harmincas években szépen indult „művészi pályája azonban mégis kettétört. A Budapestre küldött képekért járó honoráriumot hiába várta. Egy idő után megelégelte a várakozást, és egy napon algyői házának udvarán a nála levő képeket halomba rakta és elégette" — jegyzi fel Süli egyik mostani felfedezője, Moldován Domokos. 66 Ezt a fordulatot, mely a helyi parasztfestő tragédiáját okozta, voltaképpen az idézte elő, hogy az autodidakta művészeket, bár a korabeli sajtószenzáció „őstehetség"-ként szárnyra kapta, ezek a hivatásos művészek közé mégsem tudtak felemelkedni, ugyanakkor a paraszti környezetükből is kiszakadtak és többen önmagukkal meghasonlott emberré váltak, mint Süli András. A csalódott Süli, miután 1938-ban abbahagyta a festést, beköltözött Szegedre. Életét egészen haláláig mostoha körülmények között, alkalmi munkákat vállalva tengette. A figyelem hoszszú évtizedek után terelődött rá ismét. Magántulajdonokból összegyűjtött képeit újra nemzetközi és hazai kiállításokra (Linz, 1964, Pozsony, 1966, Székesfehérvár, 1967) küldték, írtak és TV-film készült róla. Összeszedett munkáiból — harminc egynéhány festményéből — 1968 nyarán a szegedi múzeumban sikeres tárlatot rendeztek. 67 Itt mutatták be — más képeivel együtt — a Móra Ferenc Múzeum tulajdonában levő egyik jelentékeny festményét, az „Algyői állomás" (1937) с temperáját. A naivművészek 1969-es nemzetközi pozsonyi triennáléjára került festményeivel pedig a 7000 koronás második díjat nyerte el. 68 E nagy siker azonban a közben elhunyt Süli Andrást már nem tette boldoggá. Süliről írt nekrológjában Kulka Eszter megemlíti, 66 Moldován Domokos: Süli András parasztfestő kiállítása. Képzőművészeti Almanach, 1969. 1. sz. 43. 67 Süli András kiállítása. Délm. 1968. jún. 22.; Kulka Eszter: Egy festő felfedezése. Süli András kiállítása. Délm. 1968. jún. 25.; Kulka Eszter: Süli András. Tiszatáj, 1968. szept. 9. sz. 821— 823.; Németh Lajos: i. m. 73.; Vincze András: Egy nagy festő múzeuma. Délm. 1972. aug. 20. 68 (Akácz László) A. L.: Süli András második díja. Délm. 1969. szept. 21. 183