Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

tein Imre biblikus kompozícióit, Varga Béla szonorikus tónusú festményeit, Nagybányai Nagy Zoltán „Koldus"-át, Opitz Margit tájképeit, Wohl Zoltán érdekes profilját, Rimóczi József önarcképét, Feld Lajos grafikáit jegyezte fel. Végezetül szólt még Katona József, Kafka Albert, Fuhrmann Mátyás, Dobóczki Gizella és Balázs Attiláról is, akiket „...az ifjú magyar festő generáció bizalomra és hitre érdemes bemutatkozói"-nak tartott.

44 Erről a kiállításról reprodukciókkal ellátott, ízléses katalógust adtak ki, amely helyi művészettörténeti szempontból ma is értékes dokumentumnak számít. Ebből megtudhatjuk, hogy a tárlaton 22 festőnövendék 115 képét mutatták be. A katalógus utószavát Vér György szegedi újságírótól olvashatjuk. Soraiban köszönetét fejezi ki mindazoknak, „...akik félretéve közönyt, álmosságot, ellentétet, nemtörődömséget és ellenállást; leküzdve akadályokat, hitetlenkedéseket és fáradságot, — hozzájárultak ahhoz, hogy évtizedes álmok, sokéves tervezgetések után megszületett Szegeden az első művésztelep."

45 A katalógus végül is felsorolt 109 olyan személyt, illetve tanácsi és állami szervet, amelyek természetbeni hozzájárulással, vagy készpénzadományokkal a művésztelep fenntartását elősegítették. A művésztelep intéző bizottsága 1927 február közepére — az összegyűjtött adatok alapján — részletes beszámolójelentést készített. Ebben végső summázásként megállapította, hogy „...az eredmény szegedi arányokban elsőrendűnek mondható. A munka rövidesen egyébként ismét megindul, mert a bizottságnak az a szándéka az elmúlt nyári sikerek után, hogy az idei nyáron még szélesebb arányokban szervezi meg a szegedi művésztelepet."

46 Elgondolkodtató, hogy ennek ellenére 1927-ben és az azt követő években miért nem ismétlődött meg többé a Rudnay növendékek szegedi vendéglátása. Vajon a városban lenne keresendő az ok : az itteni tanácsi és társadalmi tényezők álláspontja változott-e meg azután, vagy Rudnay művészpályájának más irányú alakulásával magyarázható? Úgy tűnik, hogy mindkét feltevésnek van bizonyos alapja. Egyrészt, mert Makón még 1927 nyarán is működött Rudnay művésztelepe, elvileg tehát Szegeden is megszervezhették volna. Másrészt nem elhanyagolható azonban az a körülmény, hogy Rudnay 1927-ben két nagy megbízást kapott Debrecenben: a „Csokonai diákjai körében a Nagyerdőn" és a „Magyar toborzó" с alkotásokra, ezért más dolgaival kevésbé tudott foglalkozni. Akármivel is indokolható az első szegedi művésztelep tiszavirág-élete, megszűnése komoly veszteséget jelentett Szeged képzőművészeti életének további alakulásában.

47 44 Lengyel Vilma: A szegedi művésztelep kiállítása a Kultúrpalotában. Délm. 1926. aug. 29. 45 Rudnay Gyula szegedi művésztelepének első képkiállítása. Katalógus. 46 Az első szegedi művésztelep. Délm. 1927. febr. 20. 47 Az 1927-es év egyetlen Rudnayhoz fűződő szegedi eseménye az a kiállítás, amelyet Rudnay Gyula és Iványi Grünwald Béla február közepén együtt rendeztek meg a Tisza-parti városban. A Kass-szálló halljában bemutatott tárlatról a Dél-Magyarország írt, amely elsősorban Rudnayt méltatta. „Szeged műbarátai — olvashatjuk a cikkben — lelkes megértéssel karolták fel a nyáron Rudnay művésztelepének fiatal növendékeit. Szólt ez természetesen a művészeknek, de szólt legfőképpen Rudnay Gyulának, akit eddig Szeged közvetlenül jóformán csak reprodukciókból ismert. Most nyílt először alkalom, hogy tizenhét képből álló kiállításon itthon lehessen belemélyedni a kiváló magyar művész nagyságának szemléletébe és vizsgálatába." — (Lengyel Vilma) L. V.: Rudnay és IványiGrünwald. Délm. 1927. febr. 20. 1927-től, egészen negyed századon át Rudnay Gyulával nem foglalkoztak a szegedi újságok. A 75. évet megérő mesterről a Dél—Magyarország 1953. jan. 9. számában jelent meg egy cikk, amely a nagy magyar festő munkásságát méltatta. Ez alkalommal Rudnay levelet küldött e könyv írójához, amelyből kitűnik, hogy az idős mester változatlanul szerette a művészfiatalságot és kivételes tudását még ekkor is az ifjú tehetségek kibontakozásának szolgálatába állította. „Végtelen örömmel tölt el, — írta e levelében az azóta elhunyt Rudnay Gyula — hogy dolgozó népünk egyszerű fiai közt oly sok a tehetséges, akiknek csak egy feladatuk van, dolgozni, tanulni, fejlődni és ennek minden lehetőségét biztosítja számukra kormányzatunk. Nagy öröm és meg134