A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Tóth Ferenc: Makó településtörténeti vázlata

Kimutatás a Csanád megyei helységek földjein levő temetők 1786. évi állapotáról

3 1 2 3 4 5 6 7 A helységek megnevezése A temetők megnevezése, akikhez valójában tartoznak A lakott terület vagy a házak és az egyházak körletén belül v. kívül Távolságuk a helységtől Kiterjedésük A sírok milyensége Melyik évben létesültek Az első a katolikusokhoz tartozik A lakott területen (házak, egyházak) kívül 104 öl 8 591 D -öl ásott 1776 Makó városnak van 4 A második a reformátusokhoz и.о. 40 öl 10728 D-öl u.a. 1759 temetője A harmadik a görögkatolikusokhoz и.о. 73 öl 1720 G-öl u.a. 1777 A negyedik a zsidókhoz и.о. 5 öl 735 D-öl u.a. 1777 P. H. Makó, 1787. februát 10. A magisztárátus nevében: Makó püspöki város bírái A Maros szerepe A város léte és fejló'dése, virágzása és pusztulása nagyban függött a Marostól. A makói átkelőhely jelentőségét a törökök is felismerték, 1552 után a török kincstár hasznosította. A bánsági területek felszabadításával (1718) a makói révjog az udvari kamarára szállt, amelyet 1781-ben — a kiszombori birtokkal együtt — Oexel Mátyás nagyszentmiklósi serfőző vásárolt meg. Örököseitől — a Rónay-család tagjaitól -- 1876-ban a város 50 000 forintért megvásárolta. Az átkelőhely — az 1753. évi térkép és a kiszombori széles dülőút tanúsága szerint — a mai partfürdő közelében, a régi szentlőrinci templom és a bánáti őrház között húzódott. A Maros 1754. évi szabályozása után a mai Révész u. végére helyezték át. Az első makói hidat, a „Howe" rendszerű rácsos közúti fahidat 1878-ban adták át a forgalomnak. Ezen haladt át 1883. január 6-ától az arad—csanádi vasútvonal is. 1909-ben — Zielinski Szilárd (1860-1924) műegyetemi tanár tervei szerint — az eredeti jármokat és sarkantyúkat elbontva vörösfenyő cölöpöket vertek a mederbe és vasbeton pillérekre építették át a fahidat. Kossalka János (1872-1944) műegye32 Az eredeti kimutatás Sipos István (Makó, Kölcsey u. 1. szám alatti lakos) birtokában. A közlés átengedéséért a tulajdonosnak, a fordításért Búzás László helytörténeti kutatónak köszönetemet fejezem ki. 54