A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Keve András–Marián Miklós: Vasvári Miklós

Ha végig lapozzuk az 1930-as években megjelent vadászati, erdészeti lapokat, vadászati útmutatókat, az ismeretterjesztő cikkek egész sorát találjuk, melyeket a ragadozók védelmében írt és sok értékes adatát is ezekben közölte. Ebben a munkában is kitűnő segítőtársakra talált a szerkesztőben, Tömösváry Miklósban és annak évfolyamtársaiban, Péterfay Józsefben és Nagy Józsefben. Az utóbbi hívja fel a figyelmét a parlagi sas vértesi költésére, Péterfay pedig az ország egyik legmagasabb fokon álló fácánosának vezetőjeként, sok vizsgálati anyaggal látta el. 1930-ban Nádler Herbert meghívta az Állatkert szép kiállítási folyóirata, a „Természet" rovatvezetőjének. Az „éjjeli ragadozók", a baglyok is erősen érdeklik, különösen a gyöngybagoly (Tyto alba SCOPOLI). AZ egész világról hatalmas köpet-anyagot gyűjtött össze. Hatalmas alakismeretével Vasvári lett volna hivatott ezen anyag feldolgozására. Örökké tépelődő természete és túlzott lelkiismeretessége miatt a kezdeti próbavizsgálatokon nem jutott túl. Az értékes anyag pedig a Madártani Intézet pusztulásakor elégett. A ragadozókon és baglyokon kívül, Chernél nyomdokai alapján foglalkozott a búvárok, a túzok stb. táplálkozásával is. Legkiemelkedőbb azonban a gémeken végzett sorozatos vizsgálata. E téren a régi táplálkozástanhoz, az akkoriban „begyelemzésnek" nevezett vizsgálatokhoz képest, egy lépést tett előre, mert nem elégedett meg a gyomrokban talált táplálékmaradványok analízisével. Ökológiai vonatkozásaikban szemlélte a maradványokat úgy, ahogyan azt Chernél megsejtette, de még megvalósítani nem tudta. Hatalmas alakismeret kellett az ilyen kutatásokhoz, hiszen a zsákmány-állatokat, legyen az emlős vagy bogár, stb. nem egészben találta, hanem csak egy-egy csont- vagy chitin páncéltöredék, szőr vagy toll került elő a gyomortartalomból. Ezen töredékek meghatározásának nagy mestere volt Vasvári. Mivel az anyagot természetes összefüggéseiben is tudta szemlélni, ökológiai és állatföldrajzi szempontból is tudta értékelni, egy önálló tudományágat fejlesztett ki (mely a későbbi coenológia legbiztosabb alapja lett) : a bromatológiát. A tudományág nevét ugyan nem ő, hanem már Heim de Balsac adta. Mivel azonban Vasvári érte el ezen a téren európai viszonylatban a legszélesebbkörű eredményeket, későbben neki tulajdonították a névadást is. Zoológiai szemlélete, valamint gyakori erdélyi útjai további lépésekre is sarkallták. Az erdélyi irodalom tanulmányozása során gyakran kerültek kezébe Danford írásai Erdély és Kisázsia madarairól. Meglátta bennük az összefüggéseket a havasok és a Mezőségi-tavak, nem kevésbé az alföldi szikesek és Kisázsia különböző vidékei között. Azt is látta, hogy a magyar fauna jórészt délkeleti eredetű. Elgondolása tehát az volt, hogy akár alapkutatási, akár alkalmazott probléma előtt állunk, könnyebb azok megoldása, ha ismerjük az alapokat, vagyis azokat a körülményeket, melyek közt az állatok aránylag még érintetlen környezetben élnek. Már az 1920-as évek első felében tervezgette kisázsiai gyűjtőútjait általános zoológiai alapon, hogy az összefüggésekre rámutathasson. Meglehetősen kidolgozott tervét már 1927-ben a Nemzetközi Zoológiai Kongresszus alkalmából iparkodott kora legnagyobb ornitológus tekintélyével, Dr. Erwin Stresemann professzorral megbeszélni. Csalódás érte, amikor meghallotta, hogy Stresemann 1933-ban két kiváló zoológust küldött Kisázsia kutatására. Ők már második útjukról is visszatértek, eredményeiket publikálták, amikor Vasvári még mindig hiába harcol kiküldetéséért. Végre Dudich Endre professzor vette kezébe a tervet és így 1936. VII. 16.—

X., valamint 1937. V. 7.—

IX. 10. között mégiscsak sikerült megvalósítania az utazását. Sőt második útjára kísérőt is vitt magával Pátkai Imre személyében. Első útját hajóval teszi meg Konstantinápolyig, onnan Rodostóba megy, Törökország európai partjaira. Majd Ankarába utazik, melynek környékén elsősorban 283