A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Grynaues Tamás: Engi Tüdő Vince – a legenda és a valóság

erről. (Adatait a szegedkörnyéki halottlátó hiedelemkörtől való eltérésük (32) és az adatgyűjtés alább részletezett körülményei miatt mindaddig fönntartással kell fogadnunk, amíg analóg összehasonlító adatok meg nem erősítik.) Azt mások is mondták, hogy ,,a halottakat nézte, a halottakrúl álmodott, mík-hogy szenvednek. Látta a halottakat. Azt mondták, beszél a halottakrúl, beszél velük. Bűvölőnek, látnoknak, imádságos embörnek mondták, ahhon jártak a halottakat nézetni." A haláleset után hagyomány megszabta időpontról nem tudunk — mentek el hozzá, vagy ha az elhunyttal álmodtak. Előbb elmentek hozzá, s elmondták, hogy ki után érdeklődnek, majd visszarendelte őket egy-másfél hétre, bizonyos napra, leginkább keddre vagy péntekre, meghatározott órára (7 -9, 1

1 -re, 14-re, délre sohasem). Ha sok dolga volt, ha sürgős volt, akkor minden órában csinálta. Megtörtént, hogy elfeledkezett a visszarendelt hozzátartozókról, ilyenkor ,,ha az első időszak letelt, nem tudta őket (! = a halottakat; szómágia!) beidézni", újra visszarendelte az érdeklődőket rövidebb időre (K. I.). Fehér koszorút kellett kötni, elvinni neki, ,,annak ott köllott lenni 9 napig, azt abbú a fehér koszorúbúi beszélt, mögmondta, milyen sorsa van a másvilágon, mögmondta annak a halottnak mindön bűneit, hogy a jó Isten miért bocsájtott mög neki", megmondta, milyen ruhában temették el. Egy adat szerint erre a koszorúra ráimádkozott.

17 A hozzátartozókat előbb kiküldte a kerítésen kívülre, „mert még nem érköztek mög, akikkel viaskodott. Fekete kocsin, fekete pár lóval négy hatalmas, izmos fekete embör érközött. Leszálltak, bemöntek hozzá. Nagy dörömbözés támadt. Mikor a dörömbözés mögszünt, kigyüttek (a fekete emberek), fölültek a kocsira, (mondván): ,,mink vesztöttünk, bemöhetnek. Szöröncséjük, hogy nem mink győztünk". Ezekkel a ..másvilági embörökkel" azért viaskodott, hogy ,,mögláthassa azokat, akiket előhivatott". Ha többen várakoztak halottnézetésre, mikor egyet ,,levívtak, akkor a fekete embörök kimöntek a kerítésen kívül s mögfogták a kocsi oldalát, vártak. Majd újra bemöntek és civakodtak". Ezek a fekete emberek szóltak a soron következőnek. Az érdeklődő hozzátartozókat tájékoztatta az elhunyt helyzetéről: milyen helyen van, a „csapattal" van-e, vagy azon kívül, elmaradt, esőben megy s el van ázva; kilyukadt a harisnyája; kicserélték a harisnyáját, de elszakadt; szenvedése van; ne sajnálják, nagyon jó helyen van; imádkozzanak érte. Utána misét szolgáltattak, vagy imádságot fogadtak föl (ők maguk, vagy a kúdúsok: Üdvözletöt, Miatyánkot, fájdalmas olvasót), vagy a kúdúsoknak cipót sütöttek, disznóölési maradékot, ruhát, vagy új harisnyát adtak. Ezeket csak akkor viselhette, amikor már befejezte a fölfogadott imádságokat (K. L). Oláh Gellért rendőr feleségének mondta Tüdő Vince, hogy az volt férje bűne: csak olyankor ment el templomba, amikor nagy ünnepeken hivatalosan kirendelték „vérasztani". „De azért a jó Isten mögbocsájtott neki, nem kárhozott el", mert egyszer hazafelé menet egy állapotos asszonyt fölvett kocsijába, s az nagyon mondta neki, hogy „áldja mög a jó Isten!". Szélpál István halála után lovai nem akartak hazamenni az istállóba, „csak horkoltak az ajtóba este". Vince bácsi a koszorút vivő rokonoknak azt mondta, hogy „ott van a lelke az istállóajtóba, azé horkolnak a lovak. Hanem hét terhöt vigyenek el egy szögénynek, akkor aztán elmúlik, elmén." T. I. mesélte: „A napámnak vót egy rózsafája. Mindön évben hét rózsa nyílt rajta. Mindig maga öntözte, kapálta, gyomlálta. Halála előtt elmondta neköm, hogy hét kis ártatlan magzatot temetött oda. Álmában mindig sírtak-ríttak, nem hagy17 Csak egy felületes, nyilván nem személyes tapasztalat alapján íródott újságcikkből (17) tudunk arról, hogy „kútjába belenézve (vö. 160. 1.) látta a lelkeket a másvilágon. 168