A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Grynaues Tamás: Engi Tüdő Vince – a legenda és a valóság

az adatközlő ezért nem tudja, hogy mit]. „Főtt reszelt tököt köllött rátönni, hogy érössze, hamarabb fakadjon ki" — emlékszik vissza a domaszéki Ballá Antal. K. I. is így tudja : „magában, seppögve mondta el" az imádságot. A hajdani Tüdő tanyában lakó rokon, Kiri Gyura már csak emlékezett arra, hogy volt Engi Tüdő Vincének egy „kilós görögdinnyéhez" hasonló kerek vas eszköze is, „vót rajta egy kis fogó, azt melegítötte sparheton, azt avval melegítötte, dörgölészte, vasalta a betegöket; csak ruhán körösztűl". Már az eddigiekből is láthattuk, milyen különös, milyen érdekes intézmény lehetett ez az asklepeionok, az Amphiareion (34), középkori kolostori kórházak hagyományát folytató tanyai kórház. A súlyosabb betegek hozzátartozóit arra kérte, hagyják ott a beteget, hogy ne kelljen minden nap elhozni, azokra „mindön nap ráimádkozott, a körösztöket hányta rá, és röndölni köllött imádkozókat, akik vezekölnek érte". (Ennek helyi hagyományára mutat egy Szeged-alsótanyai adat, mely szerint a megrontott beteget elvitték a „bűbájos asszon"-hoz, két hónapig feküdt házában, s az mindennap gyógyította. Ethn. 38, 54, 1927.) Ezek részben a beteg hozzátartozóiból, részben környékbeli öregasszonyokból, illetőleg a tanyán élő koldus házaspárból teltek ki: „mindig voltak szegényök, akik a kis koszté gondozták a betegöt, imádkoztak". A beteggondozás munkájában Tüdő Vince és felesége is részt vett. Az egész személyzetet a hozzátartozók látták el élelemmel. A szegényebb betegeket, akik nem tudtak a gondozóknak-vezeklőknek fizetni, Tüdő Vince saját költségén ápoltatta. A tanya egyik nagyobb szobája volt a betegeknek berendezve, ebben három (másik adatközlő szerint tíz körüli) ágy volt. „Ott, abba a szép házba feküdtek bent a betegök. Olyan vót az, mint egy kórház"

16

... A betegellátás terhe zömében mégis Engi Tüdő Vince feleségére hárult. Vannak, akik evvel magyarázzák második és harmadik élettársa „kidőlését": „az se bírta sokáig a 10—14 betegöt gondozni, ötetni, azok alól mosni"... F. A. és D. E. emlékezete szerint viszont nem voltak az itt tartózkodó betegek olyan súlyosak, hogy „forgatni köllött volna" őket, inkább föntjárók voltak: „akinek olyan valami betegsége vót, gyütt-mönt az itten". A betegek kilenc napig tartózkodtak a tanyai kórházban. Csodás gyógyításai közül egyeseket különösen számon tartanak a hagyomány őrzői, elsősorban a vak kislány meggyógyulásának történetét. Ezt három változatban is hallhatjuk : a) egy itteni búcsú alkalmával visszanyerte látását b) a Szűzanya azt mondta neki : „jobb neköd szöm nélkül élni, mint szömmel elkárhozni" c) mások szerint ez a vak kislány egy búcsú alkalmával „elragadtatott", Mária-látomása volt s abban a pillanatban a búcsúsok közül három ember meggyógyult. A másik egy horgosi ember esete, aki gyógyulása után gyakran visszajárt ájtatoskodni. Gyógyult betegeinek ugyanis azt mondta volt Tüdő Vince, hogy újhold szombatján menjenek vissza hálát adni. — Ezek közé tartozik veje, bizonyos nevezetű Mihály bácsi gyógyulástörténete is, akit tulajdon lánya rontott meg, „nem tudott beszélni se, nem tudom mennyi ideig és szóhon tért", s végül Kopecz Papp János esete, ki „szömevilágát rajta körösztűl nyerte vissza". Legtöbben mégis arra emlékeznek, hogy kápolnája tele volt fölöslegessé vált mankókkal: „tán még kétszáz is vót. Sokmindönt hordtak neki, mert nem kért az azé' semmit se. Semmit nem kért, csak amit adtak neki, hát evállalta. De hoztak annak annyi mindönt azoké a nagy gyógyításoké. Sok mankó vót nála, azokat én is láttam, de azt mondják, aranyak (= ékszerek) is vótak nála, mer akik meggyógyultak, otthagyták." És újra egy kis vonás a hús-vér ember képéhez: egy bizonyos Etel 16 Egyik bűnlajstromában is így szerepel: „Igazi ingyenes vallási szanatóriumot tart fenn" (1). 165