A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Grynaues Tamás: Engi Tüdő Vince – a legenda és a valóság

néni fájós lábait gyógyíttatni járt Tüdő Vincéhez, ő mesélte: „...itt fájtak a lábai, nem erre fönt, mégis mindig fölfelé simogatta, pedig nem ott fájt"... Egy 1902-ből származó levél számos „orvosság nélkül és fizetség nélkül" megnyert gyógyulásról tudósít. A Szegedi Naplóban közölt levelet a mellékleten olvashatjuk. Három gyógyulástörténetet részletesen ismertetünk: „...Ördöngösöket, még azokat is takarított. Tisztította imádság által. Nem ű gyógyított — vezekölni köllött. Van egy bérmaasszonyom, (Szatymazon lakik), az is olyan betegségbe esött, mögszállta a gonosz lelök. Mikó ráesött, mart mindönkit, marcingolta űket, csúnyákat mondott, káromkodott, templomnak tájára se tudták vinni. Hat embör se bírta fölemelni. Ide, Tüdő Vincéhön is úgy vitték : főtötték egy kocsira, mögkötötték kezitlábát. Sok családja vót, nyolc családja. A legöregebb lánya, az vezekölt érte. Mög is gyógyult. Aki vezekölt, ott maradt vele, míg mög nem gyógyult. Fogadtak imádkozókat: szögényöket. Mög köllött azt fizetni. Felebaráti szeretetbű tötték, de élni csak köllött. Három kilencedalatt mögtisztult, él ma is. A lánya azt fogadta, ha möggyógyul, sose mén férjhön. Ott a kilenced alatt vót egy legény, annak is ez volt a fogadása. Mögszerették egymást, de a fogadalom is állt. Elmondták Vince bácsinak, de az tudta mán. Én nem oldozhatlak föl tűktöket, menjetök a püspök atyához, gyónjatok mög! — Az föl is oldozta ükét olyan főtétellel, hogy az első gyerököt áldozzák Istennek. Hát oszt lány lőtt, od'adták apácának. Lőtt egy fiú is — nyolc családjuk vót összesen — az mög papnak mönt. E' mentötte mög az anyját attú a nagy förtelmes bajtú." „Egy asszony möghibádzott az eszibe. Csirkét akart vagy mit akart vágni, oszt mindig a lábait szidta. Ördöggel ötette, meg mindön, sokára bírta mögfogni. Hát szögény asszony, hát az övött először abbul a csirkelábbúi, vagy mögkóstolta a húsát, azt az asszony mög möghibádzott. — Hát én is úgy mondom, ahogy az a Viktor néne mesélte itt. Aztán akkó, mikó sütött a nap, azt nekitartott egy üvegöt (= fiaskó!! G. T.) a napnak a Vince bácsi, aztán az ördögöt hítta ki belűle. Abbúl az üvegbű. Azt, állítólag, mesélte ez a Viktor néne, hát kigyütt... Az ördögöt kihítía belűle. Kérőm szépen möggyógyult az asszony, pedig mög volt úgy az eszibe hibázva, hogy csak csuda. Ilyen tudománya vót." „Vót egy házaspár. Az asszony nagybeteg vót: vérfolyása, vót. Azt mondta Tüdő Vincének: gyógyítsa mög a feleségömet. Ha möggyógyul: tizenkét hízott disznóm van, egyet odaadok. Neköm nem köll, Istennek add, de vigyázz, hogy ígéretödet betartsd. Elvitte Tüdő Vincét, bemutatta neki a disznókat, hogy válasszon. Egy olyan selejtös vót köztük. Majd adsz, amelyiket akarod. — Evitték az asszonyt, főszereltek: mindég vótak szögényök, akik a kis koszté gondozták a betegöt, imádkoztak. Le se telt a kilenc пар — annyi ideig szokták otthagyni — már a hetedik napon möggyógyult. A kilencedik napon gyün az embör. Akkor már mönt elébe meggyógyulva, örömmel. Mögvót a nagy hálálkodás, ëvitte haza. — Majd hozom a disznót! — Etelt egy, két, három nap — a hét végére vitte csak el: a legselejtösebbet vitte. Közelért a tanyáhon. „Fordulj vissza, vigyed a malacod. De mire hazaérsz, nem tanálod az asszonyt! Möghalt. Nem köllött a disznó, torra vágták le. Pócson is így járt egy embör : azt fogadta, ha möggyógyul a kislánya, ád egy méhrajt. Utóbb asztán nem adta. A méhraj fogta magát, emönt Pócsra, most is ott van a templom falába, ott zümmögnek. — Itt is így járt az embör." B. E. mesélte, hogy a némákat Engi Tüdő Vincénél néhány szóra mög tudták tanítani: „utóbb osztán mondta, mikor így összetötte a kézit, osztán így mondtuk neki: Jézus, Mária, szent József. Akkor mán mondta, hogy „Éus, Máj" — 166