A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)
Grynaues Tamás: Engi Tüdő Vince – a legenda és a valóság
zott?" Apám felelte: — „Van." Aztán elmondta neki, hogy mit is köll tönni. Újhold szombatja 1 * következött, még anyámnak se mondhattuk mög (ura, bátyja se lehetett jelen; segítője istenes ember kellett, hogy legyen), hanem amikor főgyütt a hold, kimöntünk a tanyavégbe a kisfához. Jóapám a bicskát hozta, én a sárga pántlikát, mög a kendőbe kötött gyerököt, ahogy azt a Vince bácsi mondta. Jóapám a fát az ágak tövitül a gyökeréig kettéhasította és szétnyitotta, mint a szülő anyaölt 15 . Én a Miatyánkot mög egy Dicsőségöt imádkoztam, aztán a takaróban levő kisgyerököt átemeltem a szétnyitott fán. Majd még egy Miatyánkot és Dicsőségöt és átemeltem harmadszor is. Aztán letöttem a gyerököt, apám összeszorította a szétvágott és szétnyitott fát, én pedig átkötöttem az ág tövitül a gyökeréig szorosan a sárga pántlikával. A kicsikém még aznap este szopott, aludt és haláláig (73 évig élt!) orvost nem látott. Az átkötött kis fát télire sömmivel se védtük: nem kötöttük be se zsúppal, se olajfaágakkal. Sömmi bántalom nem érte, de tavasszal már foszlányokat se találtunk rajta a sárga pántlikából. A fa azonban élt, kihajtott, virágzott és három szem gyümölcsöt termött. Az egyiket az apám ötté, a másikat én öttem mög, a harmadikat mög a kisgyerököm. Azután már a kislányaim születtek, még öt, ezökkel már nem vót ilyen bajom. A kedves párom mögkérdözte: ,,Mi történt evvel a gyerökkel? Azt mondtam: ujjászületött." Bálint Sándornak többször elmesélte édesanyja, hogy ő, a fia, kisgyermek korában beteges volt, emiatt — türelmét vesztve, hasztalan járva az orvosokat — 2-3 éves korában, azaz úgy 1906—7-ben elvitte az Alsóvároson is akkoriban sokat emlegetett Tüdő Vincéhez. „ ... a Tüdő Vince mögállt előttem, a kézit homlokomra tötte, kicsit imádkozott. Utána azt mondta : — Mönjön haza jóasszony békességgel, a kisfia möggyógyul, mögmarad, nem lössz semmi baja." B. T.-t gyermekkorában „cifrababás rontásból" gyógyította meg. Hazafelé menet, keresztútnál „cifra babát" talált, megtetszett neki, szatyorjába tette. Édesanyja, ahogy meglátta — bármennyire beesteledett is közben — azonnal visszavitette vele, de már késő volt: másnap nem tudott megmozdulni. Elvitték Vince bácsihoz, rátette a kezét, elmondta az imádságot s azt mondta, másnap küldhetik iskolába, [így is lett.] Ez a néhány esetleírás is mutatja, hogy Tüdő Vince ismerte és elfogadta a paraszti orvoslás gyógyító módszereit, szemléletét, s ezen belül maradva, de azt — egyéniségének megfelelően — gazdagítva végezte orvosló munkáját. A már idézett, fönntartással fogadható újságcikk (1) tudósít még néhány más gyógymódjáról is. Aki nem tud hozzá elmenni, annak kendőjét viszik el, ráimádkozik, majd a beteg 4 hétig a nyakában viseli. 4 hét alatt tízezer Úrangyalát kell elmondani a betegnek. Vízbe mártott tüzes vassal fürdőt készít „ebbe ülteti a beteget mindenféle hókusz-pókusz mellett". Egy másik újságcikk (3) — szintén valószínűleg nem személyes tapasztalat alapján — „üstben forralt vízzel, felszálló gőzzel, értelmetlen hókusz-pókusszal" végzett gyógyításairól vél tudni. „Üneki nem vót patikai szerje, hogy tán evvel gyógyított volna, csak imádság." Füveket nem gyűjtött, házi orvosságokat nem készített — de rendeléseiben előfordult növényi eredetű orvosság is: „füvei-fával gyógyította ükét. Azok legnagyobb részt országút szélén nőtt, vad növényök vótak. Vince bácsi szödette az illetővel. — Ismeröd-e? — Ismerőm. — No, akkor szödjél." (M. M.) — „...Gilvás, kelevényös vótam. Vőgye is vót. Kilenc-kilenc volt mindkét karomon, legénykoromba' volt. Tüdő Vince ráimádkozott: lassan mondta" [azaz halkan; 14 vö. Szendrey (45). 15 1. Sz. Sz. meggyfa címszónál: vö. (Róheim 43/57). 164
