A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Juhász Antal: Átokháza. Egy tanyasor települése és közösségi élete

segítségére is. Azt mondhatjuk, hogy a társasmunkák növelték a fiatalok munkára szoktatásának alkalmait. A társas összejöveteleknek viszont a szellemi kultúra hagyományozásában, fenntartásában kiemelkedő' szerep jutott. Disznótorokon, farsangoláskor, névnapokon, szomszédolásokon hangzottak el azok a betyártörténetek, balladák, dalok, hiedelemmondák, melyeket az átokháziak máig emlegetnek. Minden rokonságban, szomszédi körben akadt jó előadó készségű ember, aki szívesen mesélt elődeitől hallott történeteket, megtörtént vagy annak vélt eseteket. Az esti beszélgetéseken a hallgatóság feszülten figyelte a sokat megélt öregek elbeszéléseit, — átvevője s évek múltán továbbadója lett a fölhalmozott népi tudásanyagnak. Részint épp ez a szájhagyományozott tudás- és tapasztalatanyag volt az öregek tekintélyének alapja a paraszttársadalomban. A társasmunkák fő indítékának az egymásra-utaltságot látom. A tanyai gazdaság arra a munkára, amelyet családi munkaerővel a kívánatos idő alatt nem tud elvégezni, kölcsönmunkásokat hív, akiknek a segítségét hasonló munkával viszonozza. Itt két vagy több hasonló szintű, szervezettségű parasztgazdaság lép kölcsönösen előnyös munkakapcsolatra. Ezt a közös munkavégzést kezdi kiszorítani a kapitalista jellegű gazdálkodásban a fizetett bérmunkások (napszámosok, részesek) alkalmazása, ahol már nem két parasztgazdaság, hanem a munkaadó gazda és a munkavállalásra kényszerült szegény — vagy kisparaszt teremt kapcsolatot. Az átokházi örökföldön sok 20—30 holdas, segítségre utalt gazda élt, feltehetően ezért alakult ki és maradt jelentős a bérmunka mellett is több társasmunka-alkalom. Ahol az egymásrautaltság ma is fennáll, — így a paprikaültetésnél — ott a munkát ma is társaságban végzik. Munkatársuláskor igen jelentős a szomszédság szerepe. Falun is hallottam : „a jó szomszéd többet ér egy távoli rokonnál" — tanyán ez különösen így van. A kölcsön- és segítségmunkák révén összefűzött szomszédok több hagyományos összejövetelre is meghívták egymást (disznótor, lakodalom halotti tor), sőt a leggyakoribb tanyai összejövetel éppen a szomszédságon alapult. Tanulságos volna fölkutatni, milyen szerepe volt a hagyományos összejöveteleken külön-külön a rokoni és a szomszédi körnek, milyen szomszédsági „kis közösségek" jöttek létre Átokházán és más tanya vidékeken. A kukoricamóvát illetően jellemzőnek tartom, hogy a tanyaiaknak még a szórakozása is munkához kapcsolódik. Ez is aláhúzza az átokházi parszt munkaközpontúságát. A kukoricafosztónak másutt is volt hasonló jellege (vö. még a fonóval, tollfosztóval). Jellemző az is, hogy misebál alkalmával a fiatalok szórakozása a vallásos élet megnyilatkozásához kötődik. Nem csupán arról lehet szó, hogy ha már a misén együtt voltak, egyben szórakozási alkalmat is teremtettek. Parasztságunk a fáradságos munka ritka szüneteiben kedvelte az ünnepeket. A havonta egyszeri miselátogatás utáni bállal az ünnepet még „ünnepibbé", tartalmasabbá tették. Nem törekedtem a tanyasor közösségi életének teljes bemutatására, csupán annak két — talán legfontosabb — jelenségkörét vizsgáltam. Végül hadd tegyem hozzá, hogy az átokháziak közösségi tudata — bármilyen meggyökeresedett ez a tanyasor — nincs olyan erős, mint a hasonló múltú, zárt településű falvaké. Akik a soron laktak, ismerték egymást, a legények számontartották és mondogatták: „te átokházi, — te birkajárási, gátsarki, halasteleki, baromjárási vagy". Máshová valók előtt pl. Halason, Szabadkán vagy a katonaságnál, szegedinek tartották magukat. A szegediség tudata csupán a legújabb nemzedékben nem eleven, ami érthető, hiszen 1950 óta új közigazgatási határok között élnek. 104