A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 2. (Szeged, 1974)

Bálint Csanád: A honfoglaláskori lovastemetkezések

vezetnek, mint a ruházat ránkmaradt fémtartozékai. Ezért támaszkodom jelen munkámban az egyik leglényegesebb halottas szokás tanulmányozására. 1.1. A magyarok lovastemetkezéseinél 5 csoport különböztethető meg:

2 I.: „lószerszámos"

3

, II.: „lábhoz tett lóbőrös", III.: „kitömött lóbőrös", IV.: „összehajtott lóbőrös", V. : „kiterített lóbőrös" temetkezések. A főbb tárgytípusoknak az egyes csoportokra ( = szokásformákra) jellemző megoszlását statisztikai összesítésben mutatom be (I. t.). Többet mond azonban az alábbi számvetés. A gyakran haszI. TÁBLÁZAT. A főbb tárgytípusok megoszlása a lovastemetkezési csoportokban. — La répartition des principeaux objets dans les groupes des tombes à ensevelissement de cheval. I. csoport //. csoport ///. csoport IV. csoport V. csoport (104 sír) (114 sír) (32 sír) (19 sír) (8 sír) Hajkarika 27,7% 33,6% 37,5% 42,1% 50% Fülbevaló 5,9% 7,9% 3,1% 5,2% —. Gyöngy 5,9% — 15,6% 10,5% — Nyakperec 1,9% — — — — Csüngős aísz 2,9% — — — — Rombuszalakú dísz 2,9% 2,6% 6,2% 5,2% — Karperec 12,8% 15% 25% 21% 25% Gyűrű 3,7% 7,9% 12,5% 15,7% — Ruhadísz 28,7% 31,8% 50% 21% 25% Tarsolylemez — 3,5% 9,3% 5,2% — Csiholó 16,8% 24,7% 18,7% 21% 12,5% Vaskés 29,7% 29,2% 31,2% 31,5% 25% Edény és veder 4,9—2,9% 3,5—0,86% 3,1—0% — 12,5—0% Állat csont 2,9% 8,6% — 5,2% — Kétéltű kard 3,7% 4,4% 6,2% — 12,5% Balta, fokos 7,9% 2,6% 6,2% 5,2% 25% Csontos íj 13,8% 23,9% 9,3 % 36,8% — Nyílcsúcs 54,4% 59,2% 56,2% 63% 37,5% Veretes tegez 29,7% 38,9% 43,7% 42,1% 25% Csizmaveret 1% 3,5% 9,3% 5,2% — nált százalékos elemzés ui. a kutatás intenzitásának, az előfordulási aránynak közvetlen függvénye. Ezért az értékeléshez tőlük függetlenebb szempontokat választottam. Csak a — mai tudásunk szerint — vezető-, ill. középréteg jellemzőjeként számontartott szablyákat és veretes öveket vetem össze százalékos adatokkal, egyébként a feltárt sírok számától függetlenebb arányszámokat használok. így kiderül, átlag hány nyílcsúcs volt az egyes csoportok sírjaiban (a rangjelző szerep miatt a nagy különbségek irányadók lehetnek: II. táblázat). Ebből kitűnik még a csikó- és rudas zabiák előfordulási aránya (az utóbbi használata a rangosabbakra jellemző

4

), végül összehasonlításra kerül a lovukkal eltemetett férfiak és a nők, gyermekek lovas2 Részletes leírásukat, a szétválasztás indoklását; felsorolásuk, térképmelléklet ld. Bálint Cs., A honfoglalás kori lovastemetkezések néhány kérdése. MFMÉ 1969/1. 107—9, (továbbiakban: Bálint, 1969.), Uő. Погребение с конем венгров в X—

XI. вв. и восточные связи этого обряда. Москва, 1972. (sajtó alatt) — А II—

III. cs. elnevezése László Gyulától származik. A II. cs. jelölé; sere a „táltosló temetkezés" kifejezést javasoltam: A ló a pogány magyar hitvilágban. MFMÉ 1970/1. 42. (továbbiakban: Bálint, 1970.) 3 Több adat birtokában a névadó szokásforma mellett valószínűleg majd kisebb változatok is elkülöníthetők: a kantáros temetkezések (csak zabla volt a sírban) és nyerges temetkezések (csak kengyelek és néha hevedercsatot találtak). 4 Dienes L, A karancslapujtői honfoglalás kori öv és mordvinföldi^ mása. Arch. Ért. 1964. 30—7, (továbbiakban: Dienes, 1964.) Szőke В.: A honfoglaló- és kora-Árpád-kori magyarság régészeti emlékei. Rég. Tan. I. 1962. 57, László, 1944. 132—4, Dienes I., A honfoglaló magyarok lószerszámának néhány tanulsága. Arch. Ért. 1966. 220—1. (továbbiakban: Dienes, 1966.) m