A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 2. (Szeged, 1974)

Bálint Csanád: A honfoglaláskori lovastemetkezések

A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 197J/2 A HONFOGLALÁSKORI LOVASTEMETKEZÉSEK* BÁLINT CSANÁD (Móra Ferenc Múzeum, Szeged) 25 évvel László Gyulának a honfoglaló magyarok lovastemetkezéseiről írt munkái

1 után kezdtem hozzá a témának lehetőség szerint teljes adatgyűjtésre támaszkodó összefoglalásához. A rendelkezésemre álló adatokból kibontakozó kép új támpontot adhat a honfoglaláskor vizsgálatához. A több mint száz évre visszatekintő honfoglaláskori régészetben csak nemrégiben indultak meg az egyes népcsoportok meghatározására irányuló kísérletek. Évtizedek munkái után is érződik, mennyire bizonytalanok a főleg divat, műhelyek szerint változó tárgyak, díszítésformák talajára épített elméletek. A történészeknek ez nem hangzik meglepően, hiszen ismeretes, hogy a katonai demokrácián túlhaladt, az államalakulás érlelődő folyamatában élő honfoglalóknál a törzsi-nemzetségi keretek régen felbomlóban voltak. Ezért a régészeti anyagban nem kereshetünk egyes népcsoportokat határozottan megkülönböztető tárgytípusokat. Ha ez másként lenne, — miként a történészek keresték az egyes törzsek letelepedését — mi is régen ismernénk a nagy tájegységeket elválasztó jegyeket: a törzsek, nemzetségek jellemző régészeti anyagát. Á társadalmi szemponton túl a kereskedelemre is kell gondolni, mert a honfoglaló magyarok által használt tárgyak egy része nem magyar területeken, messze Kelet-Európában is elterjedt (palmettás övveretek skandináv földön, körtealakú kengyelek Litvániában stb.), más részük pedig a honfoglalást követő évtizedekben a Kárpát-medencében alakult ki. Pusztán régészeti hagyatékát nézve egységes eredetű népnek tartanánk a honfoglalókat, míg a történeti, nyelvészeti megfigyelésekből éppen azt tudjuk, hogy közöttük többféle származású népcsoportok voltak. Ez az ellentét mutatja, hogy az elsősorban tárgyakra támaszkodó szemléletmód, a pusztán művészeti vizsgálódás mennyire megtévesztő lehet az őstörténet kutatásában. László Gy. már régen felhívta a figyelmet a temetkezési szokások hagyományőrző voltára. Nem kétséges, a halottak körül végzett eljárások kutatásunk számára megbízhatóbbak és a magyarság kialakulását jelző századokban messzebbre * E cikk első változatát 1969 májusában adtam le az Acta Arch. Hung, szerkesztőségének. Dienes István és Györffy György lektorálására, Castiglione László szerkesztői javaslatára a Tört. Szlé-hez küldtem be. Bartha Antal főszerkesztő elfogadta közlésre, de a folyóirat egyéb kötelezettségei miatt erre nem kerülhetett sor. Cikkem 1971 tavaszán ismét az Acta Arch. Hung. Szerkesztőbizottságának nyújtottam át. Átdolgozott írásomat Dienes István magyar nyelvű folyóirathoz tanácsolta. — Az anyaggyűjtés befejezése óta eltelt majdnem három év alatt további adatokat ismertem meg. így korábbi nézeteimet egyes kérdésekben természetesen módosítanom kellett. — Köszönetet mondok a jelen cikk lektorálását végző Dienes Istvánnak, valamint László Gyula profeszszornak, aki munkám magvához, az 1968-ban elkészült doktori értekezésem megírásához nyújtott támogatást. Megköszönöm Czeglédy Károly professzor minden történeti szempontra kiterjedő véleményezését és segítségét. — (E tanulmányt 1972 januárjában zártam le.) 1 László Gy., A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge. Arch. Hung. XXVII. 1943. 46—57, (továbbiakban: László, 1943). Uő. A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1944. 450— 68. (továbbiakban: László, 1944.) 85