A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 2. (Szeged, 1974)

László Gyula: Terra Avarorum

töredékeket és a peremeken megjelenő szlávokat. Ezzel szemben a kései avar beköltözők többségének nyelve — szerintem — magyar volt. de e nép ismét legalább három összetevőre bontható ; a griffesekre : akik Belső-Ázsia felől jöttek, az indásokra : akik a Volga vidékről vándoroltak ide és a kaukázusiakra. A régészeti anyag párhuzamai is ezt a tarka képet mutatják. A párhuzamok egyrészt Ukrajna vegyes hunbolgár rétege felé, másrészt a Volga mentére, harmadrészt Irán felé, negyedsorban Belső-Ázsia felé vezetnek. De ezt a térben kiterjedt kapcsolat-rendszert időben egészen a szkíta korig mélyítik bizonyos művészeti jelenségek (állatküzdelmi jelenet stb.). A későbbi időben a keverék-avarságot körbefogó szlávság letelepedése, különösen a Dunántúlon részben változást jelentett a népi térképen s ugyancsak így kell értékelnünk a bajor telepesek kérdését is. Az avarkor képe tehát igen-igen bonyolult és csak egy dolog segíthetne valamilyen egyszerűbb régészeti osztályozáshoz, ha ugyanis nem nemzetségi társadalmakkal lenne dolgunk, hanem a divat és a kereskedelem árui uralkodnának, ez ugyanis lehetővé tenné „horizontok" kidolgozását. De a helyzet nem ez, mert a temetési rendből erős nemzetségi társadalmakra következtethetünk. Anélkül, hogy teljességre törekednék, bemutatok néhány lehetőséget, amellyel e sokrétű kérdésekben bizonyos tájékozódást, rendet kereshetünk. 1. A tüsző és az öv kérdése Ugyanaz a veret mást jelenthet félarasznyi, arasznyi szélességű tüszőn viselve, mint keskenyszíj ú övön. E kétféle viselet kétféle hagyományt jelent. Ma a tüsző Közép-Európában főként a hegyi népeknél él, de régebben a magyarságnál is otthonos volt, sőt Györffy István szerint éppen a magyarságtól terjedt el használata. Ebben a kérdésben még nem látunk tisztán, de ásatási tapasztalatból tudjuk (pl. Csallány Gábornak s jómagámnak ásatásai, s ide számítom a medencében található kettős, hármas csatokat is): a 3—4 cm széles öveken kívül voltak 10—12 cm széles övek is. Az egész steppei területen ma a keskeny öv járja, de nem mindig volt így, például a szibériai aranylemezek párjai vagy az ordosi bronzok gyakran csak 10—12 cm széles övre illenek reá. Ezutáni ásatásainkon a veretsorra merőlegesen vett finom metszetekkel kellene megfigyelni, szíjat hordott-e az eltemetett, vagy tüszőt. Ilyen megfigyeléseket „betanított sírbontók"-tól nem várhatunk, ide képzett régész kell!! A szíj vagy tüsző megállapítása azért lehet fontos, mert azonos veretek esetében is másfajta származás hagyományát képviselheti ! 2. A temetők földrajzi helyzetének, talajának kérdése A csupán a tárgyakra figyelő régészetünk eddig nem nagyon törődött ezzel a lényeges kérdéssel. Más hitvilági képzetek irányíthatják a temetkezést, ha például a temetőt vízpartra, vagy éppenséggel szigetre telepítik, mintha — mondjuk — domboldalra. Megint más hagyomány keresendő a törvényszerűen agyagos talajba temetkezők, mint a homokos talajt keresők között. Nagyon is feltehető, hogy e szokások az egykori őshazában beidegzett dolgokra mutatnak. Magam ezekre a kérdésekre elsősorban a Kiskőrös-vágóhídi-temető szigeten levő helyzete kapcsán ébredtem rá, valamint nemrégen amikor a Zsély-i (Zselovce) temetőnek és a szebényi (Dél-Baranya temetőnek hajszálra azonos domboldali fekvésére figyeltem fel. Még valami, amiről alig tudunk valamit, pedig lényegesnek látszik: a patakparti temető a településsel 67