A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 2. (Szeged, 1974)

László Gyula: Terra Avarorum

a) Köztudottá vált, hogy egy-egy temető benépesítése nem akként történt, mint most a nagyvárosi temetőknél, hanem a közösség, a „falu" nemzetségei egy területen, de „hadak'", „szegek", „végek", „nagycsaládok" szerint külön-külön zárt csoportokban temetkeztek. 2—3 nemzedéken keresztül e csoportok határai elérték egymást és ezért látszik egy-egy ilyen térkép egységnek, de egyúttal ez teszi érthetővé a csoportok közt itt-ott kimaradó üres foltokat is. Ez az egész kérdés az időrend szempontjából annyit jelent, hogy pl. a temető egész területén vannak — mondjuk — 670-ben eltemetettek, de a sírcsoportok mindegyikében: szinte minden évben pl. 675—680— 685—690-ben is temettek folyamatosan. Ez bizony — valljuk be — nagyon megnehezíti a temetőtérképek időrendi értékelését. Sokkal egyszerűbb volt, amikor úgy képzeltük, hogy pl. Északon kezdődött a temetkezés, ez lett volna tehát a legkorábbi rész, s Dél felé mind későbbiek lettek volna a sírok [ennek az avult szemléletnek emléke néha még a mai napig is kísért!]. b) De nemcsak az egyes temetőkön belül adódnak ilyen nehézségek, hanem abból is, hogy mind régészeti, mind pedig embertani megfigyelések arra a feltevésre vezetnek, hogy egy-egy avarkori falu temetőjét nem használták tovább, mint kéthárom nemzedéknyi ideig. Általában semmi nyom nem mutat arra, hogy egy-egy ilyen falu lakossága elpusztult volna. Ebből okszerűen adódik a kérdés: hová temetkezett a falu ezt megelőzően és hova utána? Ha pl. egy falut „A"-val jelölünk s az avar-későavar kort 250—300 évnek vesszük, tehát kereken tíz nemzedéknyi időre, akkor az „A" falu közösségének legalább három temetője kellett, hogy legyen, de a későavar-magyar foglalók faluinak legalább két temetője volt! Meg kell majd találnunk — s nem kétséges, hogy idővel lesznek ilyen megfigyelések — egy-egy falu temetőinek belső vándorlását (lehetséges, hogy a falu is elköltözött!!) alapításától megszűntéig. Csak ekkor kaphatunk reális képet arról, miként alakult a gazdaságitársadalmi élet, mi történt új népesség csatlakozása esetén, mennyiben változtak a kézművesség formái és sorolhatnók a kérdéseket a végtelenségig. A felvetett kérdésekből a jövőben kétfajta időrendi finomítás lehetősége adódik majd: a) A temetők belső tagolása nemzedéki rétegekre bonthatná a temető egységét, b) A „falu" vándorlásának s új és újabb temetőinek megállapítása pedig 60—90 éves szakaszokban (két-három nemzedék) tenné lehetővé egy közösség változásainak megfigyelését. Ezek a gondolatok felvetik az egymáshoz közel levő avarkori temetők népességének összetartozását. Az első magyar törvényekből (Szt. László 1:10) tudjuk, hogy a faluk nem költözhettek túl nagy távolságra templomaiktól. Úgy látszik tehát, hogy elsősorban a legelők- és szántóterületek kimerülése volt az elköltözés oka. A továbbiakban tehát kutatásunknak jobban kell ügyeljen az egykor összetartozó avar temetők láncolatának felderítésére, a telephez való viszonyára s ezen belül a költözések időrendjének megállapítására. Igen-igen sokat várunk e kapcsolatok kutatásában Lengyel Imre nagyszerű embertani módszereitől. De a temetők e kapcsolatának kérdéseit véleményem szerint feltétlenül meg kellene vizsgálni „inter Sabariam et Carnuntum" és a szomszédos nyugatszlovákiai területeken. II. NÉPI-ETNIKAI KÉRDÉSEK 1. Tudjuk, hogy az avarkor elején még az államalapítókon belül is különböző származású törzsekkel számolhatunk (a „var "-ok, a „xyon"-ok, „kutrigurok", „zabenderék", „tamiachok", „kotzagerek" s ide sorolnók az őslakosságot, a langobárd és gepida népességet, a szarmata, hun, bolgár — esetleg már magyar-ugor — 66