A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 2. (Szeged, 1974)

Bálint Csanád: A honfoglaláskori lovastemetkezések

kedjenek,

89 mivel — úgy tűnik — a bőr számukra már önmagában is az állat egészét képviseli.

90 Szinte valamennyi utazó beszámol a hitvilág gyengüléséről: az áldozati bőröket kilyuggatják (nehogy valaki ellopja őket), vagy éppenséggel eladják.

91 A lóáldozatok régiségét egy, Permi Szent István életéből vett XIV. századi adattal közelíthetjük meg. Az elbeszélésből kiderül, hogy a hittérítő egy alkalommal mindent összehordatott egy halomba, amit a bálványok körül áldozatként talált, s ezeket elégettette. Felsorolnak a máglyára hordott tárgyak között mindenféle állatbőrt, csak éppen lóét nem.

92 Szembetűnő, hogy J. Barbaro közismert leírásával (XIV. sz.)

93 ellentétben a IX—

XIII. századi mordvin temetőkben nyoma sincsen lovastemetkezésnek

94 és jelentéktelen kivételtől eltekintve ugyanezt tapasztaljuk a cseremiszeknél is.

95 Bár a lókultusz nyomai a Káma mentén még az ananyinói időkre nyúlnak vissza,

96 s a lófej-ábrázolásos csüngőket valamennyi volgai és permi finn nép használta,

97 a Felső-Káma menti sírokban csak a III—

IV. században jelennek meg egyes lócsontok, melyek ételként kerültek a halott mellé.

98 A tényleges lovastemetkezések száma a finnugor temetőkben elenyésző, ezért Novickij megfigyelését (azok a népcsoportok áldoznak lovat, kiknek lakhelyei a tatárokéhoz esnek közel

99

) kiemelve úgy vélem, hogy a finnugorok lókultusza csak a mongol hódítás után szélesedett ki erőteljesebben.

100 2.3. Milyen népesség lehetett az, amelyik az összehajtott lóbőrt a sírok közé, vagy azok végében, a halottak lábánál temette el? Mint láttuk, e szokás az V. században jelent meg Dél-Oroszországban és a Kaukázusnál ; a VI. században az avarokkal eljutott a Duna—Tisza vidékére, de tovább élt a Közép-Volgánál is. Később a Felső-Volga táján jelentkezett, végül a honfoglalókkal együtt nagy tömegben újból a Kárpát-medencébe került. Sokatmondó néptörténeti szempont, hogy az Árpádék beköltözését követő időkben Keleten többé nem fordul elő. A honfoglalást megelőző századokban — két etelközi sír

101 kivételével — végig a délorosz sztyeppén ez ismeretlen temetési mód. Őstörténetünk szempontjából az is igen lényeges, hogy a Felső-Volga vidékéről egy halottas szokás egyenesen ültetődik át hazánk területére. Az etnikai azonosításnál a szarmatákra nem gondolhatunk: a korábbi századokban, a tulajdonképpeni szarmata korban sem Magyarországon, sem tőlünk keletre nincs a sírokban nyereg, sem lókoponya-hosszúcsontos halotti áldozat.

102 K. F. Szmirnov a borodajevkai és pokrovszki sírok kapcsán határozottan cáfolta 89 Rytschkow i. m. 84—6, Krohn K., A finnugor népek pogány istentisztelete. Budapest, 1908. 214,231 és 57—8. j. 90 Alföldi A., Medvekultusz és anyajogú társadalmi szervezet Eurázsiában. Nyelvtud. Közi. 1936. 5—17. 91 A cseremiszeknél az utolsó nagy áldozatot 1922-ben tartották: Bereczki G., Széljegyzetek cseremisz gyűjtőfüzetemből. Ethn. 1967. 494. 92 Munkácsi i. m. 273. 93 Krohn i. m. 231—2. 94 Алихова, A. E., Муранский могильник и селище. МИА 1954. 42. 259—301, uő, Из истории мордвы конца 1-го — начала 2-го тыс. н. э. Арх. Сб. 2, 1959. Саранск, 13—54. 95 Halikov i. m. 182—3. 96 Худяков, M. Г., Культ коня в Прикамьи. Изв. ГИМК. 100. 1933. 256. 97 Голубева, Л. А., Коньковые подвески Верхнего Прикамья. Сов. Арх. 1966. 3. 80—5. 98 Генинг, В. Ф., Азелинская культура. Вопр. Арх. Урала, 1963. 25—6. 99 Munkácsi i. m. 91. 100 Hasonló gondolat Hajdú P., Finnugor népek és nyelvek. Budapest, 1962. 82—6. 101 Zaharia, E.—Zaharia, N., Sondajul de salvare din necropola de la Probota. Mat. si cere. 1962. VIII. 603—5., Оболдуева, Т. Г., Курган эпохи бронзы на р. Когильник. Изв. Модавского филиала АН СССР. № 5. 25. 1955. 37. 102 Párducz, M., Die ethnischen Probleme der Hunnenzeit in Ungarn. Studia Arch. I. 1963. 55. 95