A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

Marián Miklós: A gólya populáció-dinamikája Magyarországon (1963–1968)

A MÓDSZER A hazánkban lefolytatott első nagyobb szabású gólyaállományfelvételek történetét más helyütt vázoltuk (Marián, 1962). Itt csupán megemlítjük, hogy az első állományfelvétel 1941-ben volt (Homonnay, 1964), amelyet az 1948- és 1949-ben (Kéve, 1957), majd 1950-ben éa 1951-ben (Bancsó—Kéve, 1957) lefolytatottak követtek. Végrehajtásuk a pedagógusok, a tanulóifjúság és az erdészek segítségével történt és elismerésre méltó eredménnyel jártak. Sajnos nem terjedtek ki az ország egész területére és nem azonos módszerek szerint jártak el, így az eredmények összevetése nehézségekbe ütközik. A lefolyt évtized állományfelvételei e vizsgálatok tanulságain alapultak: azonos módszerek szerint, Magyarország egész területére kiterjedő összeírásokat végeztünk. Az alkalmazott felvételi módszert főbb vonásaiban azzal a megfontolással ismertetjük, hogy az országos méretű vállalkozás tapasztalatai hasznosíthatók lesznek más, nagyméretű populáció felvételek esetében is. Az állományfelvételt 1968 június—júliusában a Madártani Intézet szervezésében és a Csongrád megyei Tanács Művelődésügyi Osztályának döntő támogatása mellett bonyolítottuk le. Két megfigyelőhálózat dolgozott: 1. A Magyar Posta Vezérigazgatósága a Madártani Intézet felkérésére felhívta postahivatalait, hogy a kiadott gólyaösszeíró kérdőívet kitöltve, szeptember 15-ig küldjék vissza. A kérdőív a Postaügyi Értesítőben (1968) jelent meg és így szolgálati úton eljutott a legkisebb postahivatalokhoz is. A kérdőívet kitöltve, a lapról levágva kellett a Madártani Intézethez beküldeni, innen továbbították a Móra Ferenc Múzeumhoz. Csak a legszükségesebb adatokat (számlálás helye, fészkek száma, fészkek helye, lakatlan fészkek) kértük. A válaszokat a levélkézbesítők szolgáltatták. Ők valóban a legjobban ismerik községüket. A postások feladatukat szép eredménnyel végezték (igen sok helyen még részletes kiegészítő megjegyzésekkel is megtoldották a kötelező válaszokat). Összesen 2027 jelentést küldtek be (az összes beérkezett jelentések 60,45 %-át). Ez évben tehát 15,26 %-kal kevesebb postáskérdőív érkezett be, mint öt évvel ezelőtt. 2. A Posta adatszolgáltatásának legfőbb értéke, hogy az egész ország területére kiterjed. Van azonban két gyönge pontja: a lakatlan területeken fészkelő gólyákról nem tájékoztat és csak a fészekről, illetőleg a gólyapárok számáról ad jelentést. Az első hiányt úgy igyekeztünk pótolni, hogy felkértük segítésre, az állami erdőgazdaságokat és (ez alkalommal először) a hazai vadásztársaságok mintegy kétharmadrészét. Mind az erdészek, mind a vadászok készségesen támogatták munkánkat és számos, lakott helytől távol eső gólyafészekről küldtek jelentést. A második nehézséget a Madártani Intézet megfigyelő gárdájának, számos madarász szakembernek, madárkedvelőnek bekapcsolásával igyekeztünk leküzdeni. Mintegy 80 személyt kértünk fel. Az erdészek, vadászok, felkért megfigyelők már részletekbe menő kérdésekre (fészek kora, fiókák száma, magános gólya, pusztulás oka stb.) válaszoltak. Lelkes munkájukról a beküldött 1326 jelentés (az összes beérkezett jelentések 39,55 %-a) tanúskodik. Az 1963. évi állományfelvételhez képest 36,22 %-kal több tehát az ilyen típusú jelentések száma. Az egyes fészkek kétszeres lajstromba vételét kizártuk azzal, hogy a fészek helyét nemcsak a község, de az utca és a házszám közlésével kértük megjelölni. A jelentések értékelésekor azután kitűntek az azonos fészkekre vonatkozó megfigyelések és természetesen esetenként csak egyet vettünk figyelembe. E módszer révén a kétféle meg3S