A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

Szigeti György: Az apátfalvi nép táplálkozása. I.

kohászt, pëcsënnyét, de szegényebb helyeken gyakori volt a „hajába' főtt krumpli" és „hajába' sütt krumpli" is. A tejet reggelire télen is fogyasztották, de az utóbbi évtizedekben már legtöbb háznál felforralták, és tejeskávét készítettek. A téli ebédről — amely délután 4 óra tájban volt — húsos napokon rendszerint nem hiányozhatott a disznóhús. Ünnepnap azonban télen is leginkább nagyobb csirkét, esetleg tyúkot vágtak, vagy aki tehette, marhahúst főzött paprikásan. Télen csak akkor vacsoráztak, ha nagyon későn feküdtek le. A fiatalok ilyenkor rendszerint „abátt szalonna'''-t, májas hurkát, vagy egyszerűen disznótöpörtőt ettek kenyér mellé savanya káposztával. Az öregebbek télen legfeljebb csemegéztek, vagyis a kemencében főzött szemes főtt kukoricát, vagy sütt tököt ettek. Apátfalván a hét napjainak hagyomány szabta étrendje nem volt. Általában tésztás napok voltak a hétfő, szerda és péntek, húsos napok pedig a kedd, csütörtök, szombat és vasárnap. Dologidőben azonban ebéd szempontjából a szombat is tésztásnak számított. Szombaton általában délig dolgoztak és krumplileves mellé leginkább kalácsfélét és túrúslepínyt ettek. Hétköznapi tésztás napokon rendszerint főtt tésztákat készítettek, legfeljebb palacsintát sütöttek, ünnepnap azonban fánk, csőrege, rétes és béles sütése volt szokásos. Hétköznapi húsétel volt disznóvágás idején a friss, egyébként füstölt disznóhús, a csirkehús, de akik tehették vasárnap és ünnepnapokon marhahúst, tyúkhúst ettek. Ha az apátfalviak hosszabb útra mentek, általában kenyeret, kalácsot, húst (sült csirkét, kolbászt, sonkaszeletet sütve) bélest, rétest, kelesztett tésztából készült kiflit (lekvárral, dióval, mákkal töltve) vittek magukkal 3 napra valót. Ha vásárra (jobbára a szomszédos Makóra) mentek, akkor kenyeret, kolbászt, esetleg kalácsot tettek a tarisznyába. A katonafiúnak csomagban a következő ennivalókat küldték: kenyér, szalonna, sült hús, kolbász, főtt sonka, kalács, kőtt kifli, béles (főként mákos, diós). Hamvazószerdától húsvétig és más böjtös napokon a régi öregek — még az 1930-as években is — szigorú böjti fegyelmet tartottak. Nagyböjtben zárva volt a szalonnás komra ajtaja. Jellegzetes böjti ételek voltak: olajos pite, olajos káposzta, olajos görhe, poroja, kőtt bodag krumplival és olajjal, sós bodag, hajában sült és főtt krumpli, érett túró, vajjal készített kalács, lepény és száraztészta. {Görhe, poroja, bodag = kenyérpotló tésztafélék.) A cselédek (béresek, szolgálók, kanászok, napszámosok) általában a családdal ettek. Azoknál a gazdáknál, akik saját maguktól is sajnálták az ennivalót, nyilván nem laktak jól a cselédek sem. Az önérzetesebb, emberségesebb gazdák azonban egyenrangú emberként bántak az asztalnál is a cseléddel. Sok helyen inkább a gazda nem evett, lemondva az ételről a cseléd javára, ha azt látta, hogy nem jut mindenkinek elég ennivaló. Szégyen is volt, ha elterjedt a híre, hogy nem lehet jóllakni valamelyik gazdánál. Azt is megszólták, aki a cselédnek silányabb ételeket főzetett, még ha ő maga is azt ette. A húsfogyasztás napjainkban sokkal jelentősebb mint a múltban volt. A hússertések térhódításával ma már nem a szalonna vastagságát tartják fontosnak, hanem sokkal inkább azt, hogy sok kolbászt készíthessenek. A családon belül a múltban a férfiak ették a legtöbb húst, az asszonyok meg ha csak tehették, lemondtak a húsról a gyerekek javára. Manapság a gyerekek az elsők a legtöbb családban. Négytagú családnak a háziasszony általában 1 kg húsból főz levest vagy ennek megfelelően 1 csirkéből, illetve 2—3 galambból. Más társadalmi osztálybeli vendégek jelenléte a múltban nem befolyásolta a hagyományos étrendet. Másfajta ételt általában a vendég kedvéért nem szoktak készíteni. Előfordult a múltban, hogy az értelmiségi vendégek közül néhányan 214