A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

Bálint Sándor: A régi szegedi pákászok és madarászok

Fehértó mentén él. Ott szeret lenni, ahol a birka legel, mert a jószágtól felhajtott bogarakat elkapkodja. A kakukk (Cuculus canorus) az Úristentől a legszebb ruhát kérte, nem elégedett meg a magáéval. Erre büntetésből az ördögtaréjt kapta. Azóta szomorúan kakukkol, mert átok alatt van.

54 Ha tavasszal először hallod a kakukkszót, annyi esztendeig élsz, ahányat meg tudsz olvasni. Ha a beteg tavasszal meghallja a kakukkszót, akkor abban az esztendőben nem hal meg. A mátyásmadár (Garrulus glandarius), másként szajkó Tömörkény szerint hajdani fogadósok kedvelt madara volt, amelyet emberi szóra is megtanítottak. A belépő vendéget rendesen betyár kiáltással üdvözölte.

55 Ezzel kapcsolatos Cserzy Mihálynak egy mondai színezetű története.

56 Egy Szegedre vándorolt idegen fogadósról azt rebesgették, hogy dúsgazdag marhakereskedő vendégének elemelte 40 ezer forintját, az ügyre azonban nem derült bizonyosság. A fogadós később szerzett magának egy mátyásmadarat. Minden örömét ennek a csacsogásában lelte. Szolgálóleányának szigorúan meghagyta, hogy a madárért életével felel. Ez hamarosan és váratlanul el is pusztult. A halálra rémült lányt a fogadós arculütötte: ijedtében összeesett és azonnal meghalt. A holttestet titokban a Tiszába dobta. Valahol Martonos alatt vetette ki a víz. A dolog nem derült ki, öngyilkosságra gyanakodtak, a fogadósnak azonban állandóan a fülébe csengett a madár szava: betyár. Ez annyira felbolygatta, hogy a szorongásokba hamarosan maga is belepusztult. A nádiveréb (Acrocephalus arundinaceus) tápai hangutánzója: két kés, három nyárs, három kaszás, hat v'éllás. Buta : okos mint a nádiveréb. Nyeffentyű néven emlegeti népünk a sárszalonkát (gallinago). Apacsirta (Alauda arvensis) népünknek is kedves madara. Hangját fölfelé szálltában ez a régi szőregi mondóka utánozza: fölviszöm, fölviszöm, fölviszöm baltikámat Boldogasszony hon. Boldogasszonyhon fölviszöm, fölviszöm. Csakhogy szegényke nem bírja fölvinni, amit leereszkedőben be is vall: elejtöttem

57

. Én is vagyok azért valaki : engöm se a pacsirta kötött. Régi hiedelem szerint Zsuzsanna napjára (febr. 19.) már megszólal a pacsirta, hogy a közeledő tavaszt jelentse. A rigó (Oriolus oriolus) szolgabíró madara, mert mindig annak a tisztességét dicséri. Ezt énekli: huncut a bíró. Valamikor én is voltam valaki: neköm is füttyentett valamikor a sárgarigó. Tömörkény nyomán már említettük, itt még további idézzük, hogy az ő idejében még akadtak olyan célszörü szögedi szögény embörök, akik ráérő idejükben madarakat tanítottak még szebben fütyülni.

58 így egy hajóslegény rigót szoktatott: „a tagvakkot fújja, a közönséges marsot fújja. Le tudja híjni a kaszárnyaárestáncokat. A generálmarsot fújja, mög a capistrángot fújja'''' — dicséri a novella egyik alakja, egy nekilelkesült vízenjáró, és egy tiszaparti kiskocsmában meg akarja akadályozni, hogy a rigót egy hajóvontató szerb ember vásárolja meg, mert hajóslegény gazdája megszorult: „ilyen csúfság régön nem esött mög a Városon." A seregély (Sturnus calandra) népünk nyelvén serege, serögje, seregje, a szőlőhegyek vendége. Elriasztása külön tudomány volt.

59 54 Kálmány L., Világunk alakulásai nyelvhagyományainkban. Szeged 1893, 48. 53 Tömörkény I., Hajnali sötétben. Budapest 1958, 415. 66 Cserzy M., Régi világból. Szeged 1919, 27. 87 Kálmány L., Boldogasszony, ősvallásunk istenasszonya. Budapest 1885, 13. 58 Ne engedjük a madarat 3. 59 Rónasági csodák 201. Vö. még Szegedi Szótár II, 401. 135