A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

Bálint Sándor: A régi szegedi pákászok és madarászok

A kálvinista varjúnak nálunk ködmenös varnyú a neve. Tömörkény szójegyzékében fordul elő a szürkevarnyú (Corvus cornix). A már említett bakcsónak más neve vakvar nyú. A varjú kártékony madár, amelyet rendszeresen irtani szoktak. így a régi sövényházi uradalom 1945 előtt gyerekeket fogadott napszámra, hogy a magas fákon, főleg a rezula néven emlegetett néhány holdas erdőcskékben levő varjúfészkekből a tojást szedjék ki és törjék össze. A múlt század derekán elszaporodott varjak irtására alakult alsóvárosi népkört tréfásan varnyúkaszinó néven is emlegették. A kölökvarnyú, sövényháziak ajkán varnyúfiú levese különösen tápláló. A varjú a szegedi szóláshagyományba is belekerült. A fiú kövesse csak apja mesterségét : varnyúnak varnyú a fia. A megkínált vendég-gyereket így bíztatják a kenyérevésre: a mi kenyerünk kakastéjjé, varnyúvajjá van ám sütve! A ragadozó vércse (Falco tinnunculus) más sövényházi neve tUinkómadár. „Pallavicini őrgróf juhászától hallottam,

35 hogy a nyárfásban vijjogó vércse tilinkózik, miértis juhásznyelven tilinkómadár a neve. Azt is mondják, hogy a vércse nyívik, meg hogy vereség, ha nótázó kedvében van." Máig ismeretes a vízibika (Botaurus stellaris), továbbá a vízityúk (Gallinula chloropus) neve. A vízimadarak díszes, kitűzésre szolgáló tolla, továbbá húsa, tojása mellett tudunk egyéb használatáról is. Nevezetes madár volt a gödény (Pelecanus erispus), amely a példabeszédbe is belekerült. Máig mondják a jótorkú, nagyokat ivó emberre: annyit iszik, mint a gödény. Erre a mohóságra utal a régi halásznóta is: Gödénymadár émönt, ritka lőtt a magja, U vót a halaknak gyohontató papja. Be nem tellött soha torkának a zsákja, Olyan vót, mint a pap telhetetlen zsákja. A gödények csakugyan nagy halcsíszárok voltak. ,,Már a módjuk is — írja

3e Lakatos — amely szerint halászni szoktak, elárulja nem közönséges halászmesteri képességüket. Nagy félkört alkotnak a vízen, s az annak két végén levő vezérhajtók gyorsan úsznak előre, szárnyaikkal csapkodva a vizet, hogy ekként kis térre hajtsák össze a menekülő halakat. Ott aztán a hihetetlenségig kitátott csőrüket a vízbe dugva, roppant zacskóikat zsákháló gyanánt használják." Lakatos még egy régi vőfélyrigmust is idéz: A gödénynek nevét talán hallottátok, Hogy ez ritka madár, azt is jól tudjátok. Túzok, vadlúd, kacsa ime néznek reátok, Vízityúk is lassan sántikál hozzátok. A gödény söprűszerűen egybekötött tollait a régi szegedi gazdasszonyok a gyúrás közben szétszóródott liszt, asztali morzsa összesöprésére használták. Öblös állzsákjából dohányzacskó készült. Nagy csőrét halászkunyhók ajtajára, csónak orrára szögezték. Mindezeknek nyilván mágikus, oltalmazó célzatuk is volt, amelyet föltétlenül a középkor egyházi szimbolikája ihletett. Tudjuk, hogy a fiókáit önnön testével tápláló gödény, más nevén pelikán, régi Krisztus-jelkép. 35 Természeti és vadászati képek 18. 36 Vadászati és madarászati emlékeimből 74. Vö. még uő., A hírős pelikán madárról. Szegedi Napló 1911, 306. sz. Beretzk P., Pelikánvadászat a szegedi Fehértón. Délmagyarország 1937, 70. sz. 130