A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

Bálint Sándor: A régi szegedi pákászok és madarászok

A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1971/1 A RÉGI SZEGEDIPÁKÁSZOK ÉS MADARÁSZOK* BÁLINT SÁNDOR (Szeged) Beretzk Péternek A Tisza és hatalmas régi kiöntései, árterei, mellékágai évszázadokon át félelmetes világként ékelődtek a szegedi tájba. „A víz hatalmas volt — emlékezik

1 Tömörkény István —- és terjeszkedő. Nyár közepén, szárazság idején megvonult a mederbe, hogy messziről nézve bárki azt hihette volna, ha jól nekiszalad, át is ugorhatná: a víz ilyenkor gyermekies álmokat alszik. Más időben földuzzadt és elhatalmasodott, a partra kilépett és tovább legelt. Kiment a rétbe. Rokonait, az elhagyott mocsarakat új vízzel köszöntötte. Körülölelte a nádasokat. Megmosta tocsogó, apró hullámaival a fák törzseit és rejtelmes titokzatos csendü vízi életet teremtett a sumárok, morotvák, erdők messzi tájain. Útját nem állta más, csak a magaslatok, amik maguktól voltak ott, ahol voltak, mert nem vitte őket oda senki. Úgy álltak ott, ahogy időtlen idők előtte odatették mennybéli hatalmak által, s ezek ellen küzdeni valamit merne-e bárki is? Nem mertek az emberek, inkább tökéletesen bele voltak állapodva, hogy úgy helyes minden, ahogy van. Hogy a víznek maradjon hatalma, de annak a határát magának a földnek a tulajdon hatalma szabja meg. így volt ez sok ideig, mígnem a föld hatalmát a földtől elvette az ember és harcba állott a vízi világgal. Az embernek kevés volt a föld és sok volt a víz. Próbálta tehát, hogy elvegyen ennek a birodalmából valamit. Mint a pusztaszéli nem egyeneslelkü ember, aki évente el-elszánt a szomszéd földjéb ől egy-egy barázdát, azonformán lépésről-lépésre próbálgatták elvenni a víz birodalmát." Nyilvánvaló, hogy a vízi gyűjtögetés, vízi vadászat, pákászat

2

, madarászat, továbbá gyékényszövés, nádvágás, kaskötés, homokhordás ősidőktől fogva virágzik a szegedi tájon. Első, nagyon jellemző megörökítését Bertrandon de la Brocquière burgundi lovagnak köszönhetjük, aki a Város egykorú életéről szólva (1433), többek között ezeket írja: „Itt sok darvat és túzokot fognak. Egész piacot láttam tele e madarakkal.'''' A pákászkodásra utalnak az 1522. évi tizedjegyzék következő családnevei: Gémes, Varjas, Füres, Fürjekes, Madarász, Puzsa (,csigabiga'), Rákos, Gyöngyér (,lilimadár'), Kereset (,sólyomfajta'). Takáts Sándor, törökkori népéletünk nagyérdemű kutatója mutatott rá

3 egyrészt arra, hogy a régi magyarságnak mennyire szívéhez nőtt madara volt a daru és kedvelt ékessége a darutoll, másrészt pedig, hogy a régi szegedi madarászok, darvászok valamikor milyen hírnek örvendtek országszerte. Mint Takáts elmondja, a hódoltság korában a táj elvadulása, clZciZ cl mocsarak * A szegedi táj népéletéről szóló kéziratos monográfia egyik fejezete, 1 Tömörkény I. Egyszerű emberek. Budapest, 1914, 250. 2 A szót magyarázza Nyíri A., „Pákász" szavunk története. Néprajz és Nyelvtudomány II. (1958), 33—42. 3 Takáts S., Rajzok a török világból. III. Budapest 1917, 74. 119