P. Brestyánszky Ilona: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 2. Csongrád megye iparművészeti kincsei. (Szeged, 1972)

KERÁMIA, ÜVEG ÉS EGYÉB EMLÉKEK A szegedi fazekasság a szegedi iparosok között már a török idők előtt jelentékeny szerepet játszott. Erre utal az is, hogy a többször idézett 1522-es tizedlajstromban a 291 iparos között 5 fazekas és 4 korsós volt, akik céhet alkottak.

224 Az iparosok utcáját a felsővárosi szigetségen Fazékszernek hívták. Itt voltak műhelyeik, edényégető kemencéik, fakészletük még 1691-ben is, amikor a füleki végvári vitézek kirabolták őket.

225 Jelentőségüket aláhúzza az a tény is, hogy a törökök kiűzetése után céhük már 1719-ben újjászületett, mert körpecsétjükön ez az évszám olvasható.

226 A szegedi fazekasság fennmaradt emlékei az ún. népi fazekassághoz tartoznak, melyeke tanulmány keretein kívül esnek. Mégis e helyen említésre méltónak tartjuk ezt a tényt, hogy a szegedi bokályokat a XVII. és XVIII. század folyamán az alvinci habán korsóknál magasabbra értékelték, ez magas művészi színvonalukra mutat. Herepei János Dél-Erdélyben folytatott kutatásai alapján a ref. egyházak ismeretanyagában hat községben felsorolt 32 bokályról derítette ki aradi, illetőleg szegedi eredetüket.

227 Ezek a bokályok „három fertályos" ónfedeles, ónba foglalt talpasak, gesztenyeszínű vagy szederjes, esetleg türkizkék mázúak voltak, színes, piros és arany körrajzos, leveles indadíszítéssel. Megformálásuk és alakjuk kevéssé tért el a török hódoltság alatt nem sínylődő területek készítményeitől, noha kicsit zömökebbek és vastagabb falúak voltak amazoknál. A leírások az edényfajtát az arany körvonal, a piros szín, és a virágos minta miatt egy mindenesetre közel-keleti (isniki fajanszok) hatást mutató, de már magyar formaérzéshez és a helyi anyagokhoz alkalmazott változatnak mutatják, ami méltán tarthat számot a további kutatásokra. Sajnos, a vizsgált leletanyagban ezzel a fajtával nem volt módunkban találkozni. Magyarországra az ónmázas kerámia ismeretét először a faenzai fajanszkészítők hozták, akik Mátyás király uralkodása alatt a király hívására jöttek be az országba. A nagy reneszánsz uralkodó budavári palotájában kemencét is rendeztek be, és ott égették ki a palota termeinek padlócsempéit, amelyeket Mátyás és neje, Arragóniai Beatrix emblémáival díszítettek. A munkában a magyar fazekasok is segédkeztek, akik elsajátították az új technikát. Az ásatási leletek szerint apró edénykéket is készítették. A magyar fazekasok az ónmázat a kályhacsempék díszítésére is alkalmazták Mátyás palotájának remekművű kályháin. A XVI. század elején ez a technika elterjedt a főúri udvarban is. A mohácsi vész után a török hódoltság idején a fajanszkészítés megszűnt, az ólommázas népi kerámia a török fazekasság hatására azonban virágzásnak indult. Az ónmázas fajanszedények elterjedése hazánkban egy bevándorolt népcsoport, az anabaptista vallási szektához tartozó habánok érdeme. * A habán kerámia tehát az ómázas kerámiák csoportjába tartozik. Az újrakeresztelkedők felekezete Svájcban jött létre, elsősorban a vallásuk miatt hazájukból elüldözött olasz, francia fazekasokból, akik innen is tovább menekültek. Rövid ausztriai tartózkodás aután a morvaországi Nikolsburgban telepedtek le az 1520-as években, később innen is tovább vándoroltak és a XVI. század közepén az akkori Észak-Magyarországon telepedtek le Szobotistban [Sobotiste], Lévárdon 221 Bálint S., Az 1522. évi tizedlajstrom szegedi vezetéknevei. Bp. 1963. 16. 225 Reizner J. I. 135. 226 Bálint S., Szegedi szótár. Bp. 1957. T. 409. 227 Herepei /., Az aradi és szegedi bokály. Néprajz és nyelvtudomány. Szeged, 1963. 125. 101