P. Brestyánszky Ilona: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 2. Csongrád megye iparművészeti kincsei. (Szeged, 1972)

[ Velki Levari] majd Holies [Holic], Jókő [Dobra Voda] területén, a későbbi években Prockán [Proc], Gósfalván [Kosolna], Lövőn. 1621-ben Vas megyében a Batthyányiak, Fehér megyében a Bethlenek uradalmában is otthonra leltek. 1621-ben Bethlen Gábor fejedelem egy csoportjukat Erdélybe, Alvincra [Vintul de Jos] telepítette. 1645-ben a Rákócziak sárospataki uradalmában is kimutathatóak. Életberendezésük kommunisztikus jellegű volt, házközösségben, vagyon- és nőközösségben éltek. A XVIII. században az ellenreformáció kényszerítésére áttértek a katolikus hitre, elszakadtak régi életmódjuktól. Céhekbe tömörültek. Legkedveltebb készítményeik a tányérok, tálak voltak. A XVI. század végén és a XVII. század elején több áttört, rácsos peremű darab fordult elő. A széles, sima peremű, kis mélyedésű tálak a XVII. század második felében és a XVIII. század elején szokásosak. Gyakori forma a tojásdad idomú, öblös testű korsó, mely a XVII. század közepén körteidomúvá alakul át. A XVIII. században kedvelték a magyar bokály formát. A négy-, hat-, esetleg nyolcszögletes palackokat is előszeretettel gyártották a boros és pálinkáshordókkal együtt, főleg a XVII. században. Patikaedényeket is készítettek; a koraiak hengeresek, a későbbiek tojásdad testűek. Az edények színezése magastűzön égetett ; okkersárga, mangánviola, rézzöld, kobaltkék, amelyet főleg az Erdélyben működő habánok kedveltek. A díszítményeket mangánviola körvonalakkal rajzolták. Az alap általában fehér, a XVII. század elején világoskék, 1655-től sötétkék alapot is gyakran használnak. A sárga alapmáz ritkábban fordul elő. Motívumaik többnyire reneszánsz virágminták, tulipán, gránátalma, olasz korsó, a szegélyeken csipke-minta, leginkább kékkel festett tájképek, madarak. A XVII. században főúri megrendelők címereit is az edényekre festették. A XVIII. században a koszorúban elhelyezett céhjelvények, szántási jelenetek, figurális ábrázolások fordulnak elő leginkább. A fejlődés első két szakaszában (1500-as évektől — 1622-ig, ill. 1622—55-ig) a díszítményeket általában igen takarékosan, szigorú kompozíciós rend szerint alkalmazták. Gyakoriak a frízekben elhelyezett minták. A harmadik periódusban (1665— 1710) a delfti (Hollandia) fajanszok hatása alatt gyakori az egyszínű festés, a kompozíció fellazul. Az utolsó szakaszban (XVIII. sz.) a kompozíció zsúfolt, a jelenetes és övekre osztott díszítés ugyanazon az edényen is megtalálható. Edényeiket évszámmal jelezték. A legkorábbi évszámos habán korsó 1599-ből származik. Mesterjelzéseket csak a céhekbe tömörülés idejétől kezdve alkalmaztak az edényeken. A készítmények anyaga sárgás, finoman iszapolt, a máz tejszerűen fehér. Az első jelzett példány 1738-ból származik. A jelzések használata a hanyatlás korában, általában a XVIII. század második felében és a XIX. század elején gyakori. (Bővebben lásd a szerző „Ismerjük meg a kerámiát" с műve 98—101. oldalát.) Csongrád vármegye területén a legszínvonalasabb magyar kerámiaemlék a szegedi múzeum 1699-es évszámos, széles peremű, tulipán és margarétás koszorúval díszített, fehér mázas habán tálja. Kompozíciója túlzsúfolt, színezése erőtlen, hazai habán emlékanyagunk kevésbé jeles darabja. Mesterjelzés nincs rajta. A szegedi múzeum kerámiaanyaga bár számra kicsi, mégis külön méltatást érdemel abból a szempontból is, hogy az ország e déli központjában mily változatos és nagy kört felölelő emlékanyag gyűlt össze. Itt csupán az edények felsorolására szorítkozunk. A múzeum mindössze egy XVII—

XVIII. századi kínai modorú kék-fehér delfti fajanszkorsót, egy kék—fehér XVII—

XVIII. századi kínai modorú hanaui fajansz kávéskannát, néhány egyszerűbb 102