A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 1. (Szeged, 1970)

Igen valószínű tehát, hogy az étkezés a különböző áldozatoknak mindig szerves része volt, egyébként miért tiltanák e neh éz körülmények közt élő népeknek egyik legfontosabb, kalóriadús ételük fogyasztását? Feltehető, hogy a felsőbb lényeknek felajánlott állat tulajdonképpen a megtestesült kérésük volt, s azzal azonosulva (azaz megeszik), hozzájuk juttatják el azt. A krasznoufimszki marik azért ettek a levágott állat húsából, hogy jobban egyesülhessenek isteneikkel, hogy megerősítsék vagy megújítsák egyes állatokkal kötött szövetségüket.

15 A túlvilági lényekhez fűző közösségre mutat, hogy a legfinomabb falatokat az áldozati szobor szájához dörzsölik, azért, hogy az étkezésben ,,ő" is vegyen részt, azaz egyesüljön velük. A Birszk környékén lakó cseremiszek ezt félreérthetetlenül kimondják. A temetési áldozatnál evés közben így szólnak a halotthoz: „egyél húst, nem vittük el a lovad sehova sem, vedd hát most magadhoz!"

16 Mivel a fentiek alapján való színűsíthető, hogy a pogány magyar lovastemetkezéseknél elfogyasztott húsnak hitbéli tartalma is volt, vizsgáljuk meg, milyen lovat öltek le a sírnál. 2. A lóáldozatoknál a török, mongol és volgai népek igen fiatal, néha még nem betört csikót, vagy éppen elöregedett lovat vágnak le, míg a temetésnél a halott saját hátasát áldozzák fel.

17 így történt ez a honfoglaló magyaroknál is. Csakhogy a bordányi asszony sírjában öreg (15 év körüli) és valószínűleg sánta ló csontjait találták. Ugyancsak koros ló maradványai kerültek elő az öttevényi leletből is. Ezért a bordányi emlékeket közlő Dienes I.

18 és reá hivatkozva az öttevényi sír kapcsán Uzsoki A. úgy véli,

19 hogy a magyarok a kereszténység térhódítása folytán áldoztak öreg, beteg lovat. —- Az idegen törzsekkel való érintkezés, a monoteisztikus vallások hatására az ural-altáji népek állatáldozataiban is megfigyelhető bizonyos „gyakorlatiasság" (az áldozati állatok felakasztott bőreit átlyuggatják, nehogy mások ellopják azokat, vagy ezt elkerülendő, éppenséggel maguk az áldozattevők viszik el a bőröket, s ajándékozzák valakinek).

20 A honfoglaló magyaroknál azonban a rendelkezésünkre álló még oly kevés adat birtokában is e szempont kétségtelenül kevéssé jöhet számításba. Valamennyi magyar népcsoportnál a 3—4 évet megért csikóra teszik fel először a nyerget.

21 Erőkifejtése, szépsége miatt tehát minden gazda a legfiatalabb hátasát szereti a legjobban.

22 21 honfoglalás kori sírnál leölt ló életkorát ismerem.

23 Közülük a már említetteken kívül legfeljebb csak a kb. 15 Zélénine, D., Le culte des idoles en Sibérie. Paris, 1952. 116. 16 Holmberg, U., Die Religion der Tscheremissen. FFC. 61. Porvoo, 1926. 36. 17 Jól mutatja ezt a honfoglalókkal sok vonásban rokon tankejevkai temető lócsontjainak elemzése. A sírokban 2,5—7 éves állatok maradványait találták, míg a halotti emlékünnepek 90%ában 9 évesnél idősebb lovakat vágtak le, ld. А. Г. Петренко., Раннебулгарские лошади. Тезисы докладов научной конференции молодых ученых. Казань, 1967. 78—80. 18 Dienes I., A bordányi (Csongrád m.) honfoglaló asszony lószerszáma. MFMÉ. 1956. 50. 19 Uzsoki A., Honfoglaláskori magyar lovassír Öttevényben. Arrabona, 4. 1962. 20. 20 Pl. Pallas, P. S., Reise durch verschiedene Provinzen des Russischen Reichs. Sanktpeterburg, 1776. III. 480, Krohn K., A finnugor népek pogány istentisztelete. Budapest, 1908. 29, Holmberg id. mű 36—37, stb. 21 A matyóknál: Madarassy L., A szentistváni matyó és a lova. Ethn. XLII. 1931. 147—150, Göcsejben: Pais D., A becsvölgyi gazdálkodás. Népr. Közi. IX. 1964. 127, Békésben: Márton L., A békési lótartás ismeretanyaga és szókincse. Népr. Közi. X. 1965. 291, a Kiskunságon: Nagy Czirok id. mű. 157, 214, 217. 22 A ló értékét csak részben szabja meg, hogy „kinek mit ér". A 10 éven felüli lovak ára kezd csökkenni, így kb. 15 éves korig 20—30%-kal, a 15—20 éves lóé 50—60%-kal alacsonyabb. Az igen jó lovakat, vagy azt amelyik jobban gazdája szivéhez nőtt, 4—5 éven át hátalták, bár legtöbbjét már 2—3 évi használat után tetszetősebb külsejűre cserélték el, ld. Nagy Czirok id. mű 158, 179. 23 Bordány: 15 éves, Domaszék: 4—5 éves, Eperjes (Csongrád m.): 4 év körül, Horgos: 4 év körüli, Jánosszállás: 2, 4 és fél, 7 éves, Kecskemét: 4 éves, Kőbánya: 5 éves, Kenézlő: 3, 3 és 3 A Móra F. Múzeum Évk. I. 33