A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 1. (Szeged, 1970)

A „Lucretiusok, Tassok, Lénauk, Nietzschék, Munkácsyk" és a Péterfy Jenők tragikus sorsa foglalkoztatja, s mintegy önigazolásul idézi Heine-t: ,,Mindennek, mi szép, jó, Gyászsorsa, hogy rossz véget érjen!"

25 Ebben a hangulatában születik Egy fiatal öngyilkosnak című verse. Boldog halott, vád és virág takar, Eljátszottad az életet hamar. Álmodni tudtál, ám ébredni nem, Szived — a sebzett — íme már pihen! Kontárja az életnek, én szegény, Mélázom a szerencse végzetén, Mely neked üdvöt és halált adott, Nekem merengő, tengő bánatot! En bölcs bolond, ki holt eszméknek él, S fölötte a teremtő szenvedély Elszáll ijesztő üstökös gyanánt: Tanulnék tőled életet, halált! A múlt és a jelen teli kézzel szolgáltatja a költőnek a tragikus példaképeket, és csak idő kérdése a végzetes elhatározás. A halál számára nem az a vég, amelynek egyszer mindenki számára be kell következnie, hanem az az erő, amelynek segítségével dicsőítheti, dinamikussá teheti az életet. És megkezdődik az élet költőjének tragikus játéka a halállal: Mért van az, hogy aki mélységedbe láthat, Aki egész szívvel méltóan imádlak, Azt te vaskezeddel durván eltaszítod, Lángoló szerelmét gyűlöletre szítod. Mért van az, te zsarnok, te gyönyörű élet? Egyik pillanatban a „gyönyörű élet" (Kérdések) teljes igenléséről, a másikban a halál öleléséről énekel a költő, ki születése gyászán győzedelmeskedve, meghalni szeretne ,,az élet hegyén" (De profundis). Oscar Wilde-ről írja 1905 őszén, hogy „Imádta a paradoxont, mivel ő maga is paradoxon vala... remekszépeket hazudott, mert érezte, hogy mélyebb mélységek rejtőznek e színes hazugságok alatt, mint annyi szürke igazságban, de végül is belefáradt az élet meséjébe, és a pálya közepén kidőlt."

26 Van valami paradoxon Juhász Gyula életszemléletében is, aki számára „Raszkolnyikov a tudás Übermensche, Gray Dorián a művészeté. Az egyik az akarat problémáját hánytorgatja, a másik az élvezetét"... Dosztojevszkij és Wilde tanításából a maga számára azt a tanulságot vonja le, hogy „Az élet vergődés. A szépség bűn. A nyomor úr. Az igazság nem a miénk. Csupán a végső akkord más. A fatalista Dosztojevszkij azt mondja: Szeressetek! Wilde nem mond semmit. Ő mindenbe belefáradt."

27 Mindazt, amit Juhász Gyula elmond Dosztojevszkijről, Wilde-ről, igazában önmagáról mondja el. Megvan az a rendkívüli képsssége, hogy az irodalom vagy a 25 Ikarus Bécsben, i. m. 28 Oscar Wilde, Prózai írások, i. m. 58. 27 Ibid.: 58—59 247