A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1970. 1. (Szeged, 1970)

vet föl, ami sajátosan néprajzi probléma. Ilyen többek között a paraszti szőlőművelés módszerében az egyéni kezdeményezés, tapasztalatok átadása és átvétele folytán közösségivé vált eljárások egész sora, amelyek a dél-alföldi táj szőlőkultúrájának sajátos jellemvonásai. Dolgozatunk a gazdag problémakör vizsgálatának csupán egyik részét, a homoki szőlő telepítésének eszköz-, illetőleg szerszámanyagát ismerteti. Kutatásaink fő területe a Szeged-Alsótanya területéhez tartozó Mórahalom, Ásotthalom, Domaszék, Rúzsa, Öttömös, Pusztamérges, Röszke, és a Felsőtanyához tartozó Szatymaz, Balástya, Zsombó községek.

6 A homoki szőlők mellett külön probléma az ártéri szőlők telepítése, amelyek a Szeged környéki Tisza árterén is jellemzők voltak és a Maros árterében ma is megtalálhatók. A két fajta szőlőterület telepítésének szerszámanyagában jelentős eltérés nincs. A terület előkészítése az ártéri szőlőknél egyszerűbb, mert nem kell megküzdeni a talaj egyenetlenségeivel. A telepítés szerszámanyaga azonban nem mutat számottevő eltérést.

7 A múlt század utolsó évtizedeiben a szegedi futóhomokra, a kietlen járásokra, az egyenetlen buckákra új világ virradt. Addig azt hitték, hogy csak legeltetésre alkalmas, földművelésre nem. Ismeretes, hogy az Amerikából behurcolt füoxera az ősi magyar szőlővidéket mind letarolta, tönkretette. Ezer meg ezer szőlőműves parasztcsalád jutott hazánkban a múlt század nyolcvanas éveiben koldusbotra.

8 A váratlan baj, természeti csapás azonban nemcsak leveri, hanem élelmessé is teszi az embert. Kiderült, hogy a forró alföldi homokon a filoxera nem tudott pusztítani, az itteni szőlőtőkék ellenállónak bizonyultak. E felismerés nyomán a század végén megindul a homoksiványok, homokbuckák szőlővel való betelepítése. Erre döntő ösztönzést a szegedi határral szomszédos, urasági kézen levő két homokpuszta adott. A híres horgosi Kárász földesúri család ugyanis 1893 táján eladta mintegy 3 ezer hold kiterjedésű királyhalmi homokpusztáját Ormódi Béla pénzembernek (1831—1917), a szegedi kapitalizmus legmerészebb vállalkozó szellemének, aki a bécsi bankok támogatásával 30 forintot adott a Kárászoknak a puszta holdjáért. A kapitalista kortársak ezt egyenesen őrültségnek tartották és az hitték, hogy Ormódi a vállalkozásba belebukik. A Kárász család sem fizetett rá az ügyletre, mert a pusztát jelentéktelen összegért váltotta meg Bécsben. Szeged városa ugyanis azzal küldte nótáriusát a császári udvarba, hogy Szeged részére szerezze meg a birtokot. Kárász ott ismerősével találkozott és annak segítségével saját részére vásárolta meg a Horgos-Királyhalom környékén elterülő 20 000 hold pusztát, amely részben fekete, részben homokos terület volt. Az utóbbin kezdődött el a homoki szőlő gyors térhódítása.

9 A fekete földre Horgos (Jugoszlávia) falu települt. Parcellázáskor 5, legfeljebb 10 holdat kapott egy család. Fizetni nem kellett, munkával törlesztették le az árát. Először a Kárász család telepített nagyban szőlőt a Horgos és Királyhalom közötti Buzsáki major környékén. Ma is megvan az 50 holdnyi szőlőterület. Sok kisparaszt dolgozott a Kárász-szőlőben a parcellák árának ledolgozása során. Ellesték a szőlőmunka fortélyait. Tavaszi metszéskor szaporításra vesszőt vittek magukkal és elkezdődött az eleinte csak egész kicsiben, a néhány sorból álló házkörüli szőlő telepítése. A Kárász család, ha a birtok megszerzésénél vissza is élt 6 Tekintettel arra, hogy a szerszámok, eszközök használata a vizsgált területen megegyezik, ezért nem tartottuk szükségesnek a további összehasonlítást, a további községekben való kutatást. 7 Nem mondható el ez a művelés szerszámairól, amelyekről más alkalommal részletesen szólunk. 8 Reizner J., Szeged története III. Szeged, 1900. 439. 9 Tóth Géza agronómus közlése (Mórahalom). 102