A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. (Szeged, 1969)

Solymos Ede: Levéltári adatok a szegedi halászat történetéhez

A limitációkból kitűnik, hogy a viza és tokféle, ha drága is, de a múlt század elején még rendszeresen fogott hal volt. A ponty, mely napjainkban talán a legkedveltebb halféle, a lista vége felé foglal helyet. A gúzshal a bálába kötött szárított halat jelentheti. Érdekes, hogy sem Herman Ottó Mesterszótára, sem Bálint Sándor Szegedi Szótára nem közli ezt az elnevezést. Feltűnő, hogy a limitáció nem említi a keszegféléket. Lehetséges, hogy anynyira értéktelen tömeghal volt, hogy árdágítást nem lehetett elkövetni vele, vagy — s talán ez a valószínűbb — frissen nem is árusították, csak szárítva, hisz elegendő más halat adott még a Tisza. Néhány év múlva azonban már a halászat szabályozására is sor került: 1837. Böjtmás hava 21-én így határoznak: „Tapasztaltatván, hogy a kebelbéli halászok olly igen aprószemű hálókat tartanak, hogy azokkal az apróbb halakat is kifogván illykeppen a halak szaporodását és nevelkedését is olly igen akadályozzák, hogy mindenkoron halakkal bővelkedett Tiszából a halakat annyira kiemésztik, hogy a szükség idejében a közönségnek táplálata egészben elfogódik. Ennélfogva Kapitányi Hivatal által az apróbb szemű hallóval való halászat közhirdetményesen el tiltatik, egyszersmind pedig azon tilalom megtartására elegendő figyelmet fordítson."

9 Halászati jogát a város nyilvános árveréseken adta bérbe. Az árverés eredményét a közgyűlés megtárgyalta, s ha elfogadhatónak találta, megkötötték a szerződést, amit az udvari kamarával is jóváhagyattak, s visszaérkezése után a számvevőségnek adtak át. A bérlő ingatlanaival felelt a vállalt kötelezettségekért, így pl. 1845-ben a nagyobb halászati szerződést Ábrahám József és neje szőlejére, a kisebb halászati szerződést Kopasz Ferenc házára táblázták be. 1870-ben viszont Csikós Ferenc tartozását azért nem tudják behajtani, mert ingatlanait — hogy hogysem — másra ruházta át. 1876-ban Mészáros Alajosnak és Nóvák Józsefnek 1857 évről 74 ft 55 krajcár, Katogány Jánosnak 1862ből 532 ft 50 kr, Kopasz Józsefnek 1858 évről 94 ft 50 kr tartozása áll még fenn mint bérleti hátralék. A jogtudói vizsgálat szerint a tartozás egy része jogalappal nem bír, a többi pedig az adósok vagyontalansága és ismeretlen tartózkodási helye miatt behajthatatlan, ezért leírását rendelik el.

10 Az árverések eredménye nem mindig volt kielégítő. 1860. márc. 30-án pl. megállapítja a tanács, hogy a tiszai, marosi és matyéri halászat iránt negyed ízben megtartott árverésen is csak évi 225 ft haszonbért ígért, mint legtöbbet, Nóvák János. „Tekintve, hogy a múlt évi ugyanezen javadalom utáni évi haszonbérhez képest az árverés eredménye szerint a Község háza 1150 ft 30 kr rövidséget szenved", az árverés eredményét nem hagyják jóvá, hanem elhatározzák, hogy minden egyes szerszámra külön adnak halászati jogot. A szakértők meghallgatása után az alábbiak szerint állapítják meg a díjakat: „Egy nagy háló után egy évi halászati jogért a Városi Tárba 60 ft egy Pirity után 30 ft egy kecze után 5 ft egy horog után 5 ft egy viliig után 5 ft egy húsz ölig terjedő gyér háló után 5 ft 9 Kgy. jk. 1837., 837. 10 Uo. 1845., 980., 1870., 74. és 1876., 5S6/2f. 44