A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. (Szeged, 1969)

Madácsy László: Humor és rejtett problémák Móra Ferenc egy regényében

Werfel voltak a mesterei, és mindenáron az újnak, az eredetinek álma kergette a fiatalokat és hirdették és tanították: „A művészetben éppúgy, mint az eszmékben sohasem szabad a végső következtetésig eljutni, mert összegezni annyit jelent, mint a gondolatoktól ellopni a levegőt, meggátolni őket kifejlődésükben, életlehetőségükben",

9 — az isten háta mögött, Szegeden, egy magyar író azon gyötrődik, hogy a rémuralmi rendszer minden fenyegetése ellenére milyen művészi eszközökkel írja meg a máglyát jelentő tilalmas igazat. 1933 Idusán Móra ünnepi beszédet mondott és felvonultak a város notabilitásai is. Az ünnepi beszédről Móra beszámolt barátjának, dr. Domokos Lászlónak. „Valóságos vásári késdobálónak éreztem magamat a pódiumon, körüldobáltam ellenségeinket egyenkint humorom tőreivel úgy, hogy mozdulni sem tudtak."

10 Ez a vakmerő humor jellemző Móra legtöbb írására. Tréfálkozása mögött mindig valamilyen probléma rejtőzködik. Qincey angol író írja önmagáról: „Az olvasó esetleg azt hiszi, hogy én akarok nevetni, holott énnálam régi szokás tréfálkozni akkor, amikor valami nagyon fáj."

11 Paracelsusszal mondhatjuk Móra humoráról: „fölül gyakran semmi sincs, minden alul van. Keressétek!" Móra a tehetséges „mélyről jöttek" alkalmazkodó képességével illeszkedik bele a szegedi polgárság életformáiba, de igazában polgár sohsem lett, mert tisztviselőként, íróként éppen olyan „igahúzó" úrgyűlölő maradt, mint kisemmizett paraszt ősei. 1918—1919 vízválasztó életében. Mint közéleti ember a forradalmak idején elérkezik élete csúcsára, honnan az ellenforradalom élete mélypontjára taszította. Nem a forradalom eszméiben csalódott, hanem az emberben. S ez a csalódás soha be nem gyógyuló sebet ejt szívén. Megtanult vérző szívvel nevetni és nevettetni. „. . . Végigcsináltam két forradalmat — írja Nagy Lajosnak (1931. máj. 27.) — nem muszájból és nem törtetésből. . . Sohasem tagadtam meg a forradalmat, se a magam szerepét, sőt vallomást tettem arról akkor is, országos nyilvánosság előtt, amikor az nem volt veszélytelen dolog, különösen olyan ember részéről, aki köztisztviselő volt. Okosabb pesti kollégáim akkor mind hallgattak - a még okosabbak ördögi huj-hujjal tagadták meg 1918-at és 1919-et."

12 írásaiban, magatartásában megnyilvánuló mindig-emberség készteti arra, hogy a tótágas-világ ellenére megírja barátja, Heller Ödön tragédiáját a humor, sőt olykor a fekete humor (humour noir) szemfényvesztő ragyogásában, amelyet a halál árnyéka tesz mindvégig vakítóvá. Vajda László, a Móra-életmű kitűnő ismerője és elemzője, A festő halála, illetve a Négy apának egy leánya című regény keletkezésének körülményeit sok és érdekes szempontból vizsgálta és ő az első, aki megállapítja, hogy a regény „megírása politikai tett volt. A regény eszköz az író számára, hogy korszerű, alapvető kérdéseket ezúttal szépirodalmi keretben tárgyaljon, és a lelkiismeret parancsának engedelmeskedve, ne engedjen elaludni, elfelejtődni számos társadalmi és politikai kérdést, korának életeleven eszméit ne hagyja elsikkadni az egyéni érdekek és önzések áradatában . . . Részletes elemzés kellene ahhoz, hogy első regényének valamennyi vonatkozása eredetét feltárhatnánk."

13 Tény, hogy Móra jó néhányszor ellentmondóan nyilatkozott regénye keletkezéséről. Ezek az ellentmondó nyilatkozatok is azt bizonyítják, hogy az író játszadozott * Georges Braque, in Minotaure, 3—4. sz. p. 10. 10 Szóbeli közlés alapján. 11 Claude Mauriac, Hommes et idées d'aujourd'hui, Paris, 1953. p. 152. 12 Vajda László idézi: Négy apának egy leánya, Magvető, 1960. p. 411. 13 I. m. p. 420. 13* 195