A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. (Szeged, 1969)

Juhász Antal: A hantház

még egy szúk határrészen sem, hanem több más falépítési móddal egyidejűleg élt. Az sem állítható, hogy a leggyakoribb, hiszen több vertfalú, később vályogfalú ház épült a szegedi tanyákon is. De minden határrészen voltak számosan, akik hantházban éltek: pár holdas kisparasztok, városi haszonbérlők. A hantházat mindannyian a puszták felosztásakor építették, tehát a gyeposztás utáni első hajlékul. Falvakban és a városhoz közeli, régebben tanyasodott területeken nem ismerik, de a szegedi határnak az 1870-es évektől a századfordulóig benépesedett részein mindenütt emlékeznek hantházakra, sokan még a lakókat is meg tudják nevezni. A hivatkozott történeti források alapján bizton állíthatjuk azt is, hogy a szegedi tájon a XVIII. századtól folyamatos a hantépítkezés. Módos tanyai gazda hantból nem épített lakóházat, legfeljebb ólat és istállót. (6. kép) Jellemző egy 78 éves csengelei parasztember mondása: „Mikor mögnősültem, apámtól kaptam 8 holdat mög a tanyát. Egy végben volt az istálló a házzal. A ház vályogból volt, az istálló hantból. Régi tanya volt ez, nem az apám építötte, ő erősebb embör volt annál, hogy ilyet építsön ..." A módosabbak úgy fejezik ki, hogy a kevés földű emberek szükségből, „kénytelenségből" építettek hantházat. A maga erejére utalt, célszerű tanyai embernek viszont természetes volt, hogy környezetéből a legegyszerűbben és kevés munkával építkezzen, mivel családjának a friss gyeptörés épp elég dolgot adott. Sokan ideiglenes hajléknak szánták a hantházat, — s legtöbben pár év múltán, anyagilag megerősödve, új, nagyobb tanyát is építettek. Több homoki család azonban évtizedekig élt a gyöposztáskor épült hantházban és az újabb nemzedékre is átörökítette azt. 7. Ásotthalom 1605. Földkunyhó, hantfallal (1963) 2 A Móra F. Múzeum Évk. I. 17