A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. (Szeged, 1969)

Juhász Antal: A hantház

házasok lakása lett. A legényfiúk sorra odahozták feleségüket, mikorra a fiatalabb nősült, bátyja saját házába ment lakni. 1926-ban bontották el a hantházat. Falát ásóval feszegették szét és az ép hantokból kamrát építettek az új tanya végébe. A földhöz közel levő hantokat nem lehetett újból használni, mert elporhanyósodtak, „hol megáztak, hol a fagy szívta azokat", — de jellemző a tanyai ember célszerűségére, hogy a három évtizeddel azelőtt kitermelt hantokat még továbbra is hasznosítani tudta. A föld- és sárfalú házak tapasztását minden család évente egyszer, rendesen kora tavasszal javította. Erre a gondozásra a hantházak különösen rászorultak. Az őszi esők, téli fagyok hatására a fal alján a tapasztás megrepedezett és nagy darabokban málladozott. A tavaszi tapasztás, meszelés a hantház gazdájának halaszthatatlan munkát jelentett, de evvel a gondozással az épület egy emberöltőig is kiszolgálhatta lakóit. Évek során a hantfal süllyedt, megehült, különösen akkor, ha a magas talajvíztől átnedvesedett. Ilyenkor a fal alját 2 méteres szakaszokban kivágták, és a falát alátámogatták, amíg alólra gyephantokat vagy vályogot tömködtek. 6. Hantistálló, Pusztamérges 1956 5. Vizsgálataink végére érve megkíséreljük fölvázolni a hantépítkezés térbeli és időbeli elterjedését, valamint társadalmi hátterét. Előrebocsátjuk, hogy Szeged környékén kívül nem végeztünk rendszeres kutatást, csupán néhány tájékozódó gyűjtést, mivel mostani célunk az építkezési mód és technika bemutatása. Más tájegységek felderítését, részletes elterjedési térkép kimunkálását további feladatnak tartjuk. Szeged környékének bejárása meggyőzött arról, hogy a hantépítkezés a népi emlékezettel elérhető időtől, az 1870—80-as évektől az 1900-as évekig mindenütt elterjedt, ahol az idő tájt népesedett be a határ. Nem volt általános, 16