A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

P. László Emőke: Endre Béla festészete

ennek a békés hangulatnak vésztjósló hatást adnak a haragos felhők. Sötét árnyékuk rávetül az előtér szántóföldjére, s a távoli házak és a gémeskút sziluettje is beleolvad ebbe a borongós hangulatba. A hajnali és alkonyi tájképek sejtelmes világát oldja fel a festmények egy másik csoportja. Ezeken a festő már közelebb hozza a házakat, boglyákat, vagy ha távol is vannak az előtérbe állított fákkal, vagy hátrafelé kanyarodó úttal vezeti hozzájuk a szemet. Sokszor ábrázolja őket ragyogó napsütésben. Falusi utcarészleteinek hangulata előtérbe hozott házaival meghitté, bensőségessé válik. A képek megkomponálásánál mindig arra törekszik, hogy a centrális részekre főleg meleg színek kerüljenek, a hidegek a háttérbe és a kép széleire. Az előtér megmunkálását tudatosan markánsabbra veszi, míg a háttér fele fokozatosan elbágyad. Igyekszik minél jobban felhasználni a kadmium, a nápolyi sárga, a cinóber világító erejét {Tanya, Alföldi tanya, Falusi utca, Csendes utca). Sokat foglalkoztatja a festőt az élesen megvilágított házfalak megfestésének problémája. Tudjuk, hogy Koszta József azért, hogy a nap világítóerejét teljes élességében kiemelje, égboltjait sötét, mély kékre festette. Endre Bélánál viszont éppen az a sajátságos, hogy a napfény az egész levegőt átitatja, s a kép minden tárgyán érezzük sugárzását. A Tanya kora tavasszal házaira még a hideg bágyadt, de nagyon éles nap süt. A csupasz fák és a gémeskút éles kontúrokkal rajzolódnak a szürkéskék égbe. S a kristályos napsütés hatására a táj pasztelszíneiből árad a hideg. De hasonlóan finom tónusokkal tudja érzékeltetni a nyári perzselő nap hatását is. Az Alföldi tanya udvarán végigömlik a napfény s rózsaszínné festi a földet és a háztetőket, a különben sötét színek felett ez a színfolt uralkodik, s foglalja egységbe a képet. A sima nyugodt ecsetkezelés csak fokozza a mélységes csönd s a fülledt, álló levegő érzetét. Ezzel ellentétben a szürkésfehér, havas téli hangulatot is nemes egyszerűséggel tükrözik képei, s ezek között is különleges helye foglal el, a Vásár, melynek hangulatát az emberek nyüzsgése teszi meleggé. Endre Béla az év egy részét mindig a Tisza partján, Mártélyon töltötte. Az ártéri erdőkben, füzesekben kereste és találta meg a pihenést és a harmóniát a zajosabb városi élet után. Ismerte ennek a tájnak minden arculatát, a homokos és ragyogó zöld partot, a hatalmas fűzfákat, s alattuk a mohás, süppedő talajt, a vízzel elöntött árteret, de az őszülő tájat és a hóval borított partokat is. A Mártélyon meglelt harmóniának egyik legszebb megfogalmazása Tiszai táj с képe. Lassan meginduló olvadás idején készült. Valószínűleg ez a kép ihlette Juhász Gyulát 1914-ben írott Olvadáskor с versére. A Tisza-part tökéletes csöndjét, megnyugtató harmóniáit megfogalmazó festmény a költő lelkében a nemzeti sors látomásává nő: Jön a tavasz már a magyar tavasz A hallgató hó olvadásba fog A vén magyar nap áldott hőt nyilaz A Tisza indul most vigyázzatok A Tisza indul. Téli bánatok Terhétől részeg, s árad dél fele. Vigyázzatok, medrében háborog Szláv és magyar keservek serege {Olvadáskor — Endre Béla képe alá) 231