A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

P. László Emőke: Endre Béla festészete

Abb. 9. ábra. Csendélet nagy szerepe van a tájfestészetben az egyes országok színvilága közti különbségnek. „. . . egyikben más a piros, más a kék, egyikben több a levegő, kevés a másikban, súlyosabb az anyag. Úgy változik a szín, mint a gondolat. . ."

ia Ennek a más-más színvilágnak természetesen nem csak a légköri jelenségek az okai, s éppen ebben rejlik magyarázata annak, hogy a vásárhelyi művészek s jelen esetben Endre Béla - olyannyira távol állnak Nagybánya friss színvilágától is. A vásárhelyieknek az a gondtalan természetszemlélet, mely a nagybányaiakra jellemző, nem lehetett sajátjuk. Hiszen jól tudták milyen nyomorúság van a tanyák falai mögött, s hogy a legelőkön milyen élet folyik, így nem tekinthették azokat pusztán szép színnek. Tehát a lefestett tájjal való emberi azonosulás nagyobb volt bennük, mint a bányaiakban. Ezen a közös jellemvonáson belül természetesen az alföldiek között is egyéniségüktől függően más más a festők színvilága. Itt Endre Béla középtájon áll. Láttuk, hogy meg van nála a nemes színek összehangolására való törekvés, de néha (csendéleteiben) a színekben való szinte öncélú gyönyörködés is. Nem véletlen, hogy eddig elsősorban a színekről volt szó, nála ugyanis fokozott jelentőséget kap a szín „ma a színt érzem a legpoetikusabb elemnek a festészetben".

11 - A vonalat amennyire lehet száműzi. Festésmódja széles ecsetnyomokból kápráztatja fel a jelenséget. „Tájképet, csendéletet széles pemzlivel vagy összefoglalásokkal kezdeni, aztán kisebb ecsetekre szorulni, nem kis pemzlivel megrajzolni".

12 Tehát az egész képfelületen egyszerre dolgozva, lehetőleg együlésre fest. Ez a tűnő hangulatokra alkalmazott festői eljárás. Társadalmi érdeklődésük szordinójá10 Endre Béla feljegyzései. 11 Uo. 12 Uo. 229