A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Juhász Antal: A bakity (Adatok a homoki teherhordó eszközökről)

váltakozva árok és otthagyott földtöltés következett. A felső termőréteget úgy mondják: élő földet - így nem hordták mind el, hanem az árkok kiásása után, a megásatlan földet beleszaggatták a gödrökbe, ahol azután elegyengették a termőföldet. Ilyen módon termőréteg maradt a part helyén és jutott a laposba is. Jó ideig azért - úgy mondják - meglátszik, hová került feltöltés: ott ugyanis a szőlő és gyümölcsfa nem virul olyan szépen, mint a dombos helyen. Ezt a jól kikísérletezett szintezési eljárást sűrűn alkalmazták ott is, ahol lőcsös kocsiból alakított bakityon vagy talicskán hordták el a földet. A talajszintezési munkára rendszerint télen került sor. Az őszi betakarítás végeztével, novemberben fogtak hozzá és addig dolgoztak, amíg meg nem fagyott a föld. Ha maradt munka, akkor kora tavasszal, amikor kiengedett a föld fagya, folytatták. Gyakran több telet is igénybe vett, amíg az újonnan letelepült tanyai ember a közeli partokat elkubikolta. „Mindég télön kubikoltunk. Az én földemön volt egy nagy part, mellette olyan lapos, hogy ha kocsival, lóval beleálltam, nem láttam ki az útra (dűlőútra). Nekifogtam elhordani. Apám mög a sógorom is segítött. Karácsonyra végeztünk, de még a másik esztendőre is volt kubikolni való, mert a lapos vízállásos maradt" - mondja az egyik adatközlőnk. Ezzel rövidre fogva áttekintettük a szegedi tájon alkalmazott összes talajszintezési munkamódot, föltüntetve ezek elterjedési körét és gyakoriságát. Homokkubikolásra a kordé-bakity célszerűbb volt a korábban leírt kocsifajtánál, mert ennél a rakomány ürítése nem vett igénybe időt és munkát, tehát egy bizonyos idő alatt több földet tudtak vele elhordani. Alkalmazása mégsem volt olyan széles körű, mint a parasztkocsiból alakult bakityé vagy a talicskáé. Kordé-bakitya. a hegyhúzóhoz hasonlóan csak tehetős, középparaszt gazdáknak volt. Bognár- és kovácsmester készítette, így vétele külön befektetést igényelt, amire kisparasztnak nem volt lehetősége. Ezt is kölcsön adták, de csak magát az eredeti bakityot, amihez a kölcsön vevő a saját kocsija elülső alvázát kapcsolta nozzá. Kizárólag egy lóval húzott kétkerekű bakityot már sehol sem találtam. Gazdahelyen gyakran 2-3 bakittyal is kubikoltak - pl. szőlőtelepítés előtt -, hogy gyorsabban haladjon a munka. A bakity kölcsönzését és a szomszédok segítségét munkával, rendszerint hasonló kubikolással dolgozták le, illetve segítették vissza. Elsődleges rendeltetése a talajszintezésnél végzett homokhordás volt. Sok gazda még a 30—40-es években is kifejezetten a kubikolásra készíttetett bakityot. Van olyan tanyai paraszt, aki a 30-as évek elején maga eszkábálta, mert nehezeiké az árendás földjén fekvő nagy homokdombok talicskázását. De használták még telek (trágya), vályognak való székfőd hordására (11. kép), krumpli, kukorica, tök, és más termények tanyába szállítására. Városra járni, piacozni azonban ezt a bakityot a tanyaiak nem vették igénybe - mint régebben a kétkerekű taligát. Homokkubikolásra ma, évtizedekkel a földek feltörése, művelés alá vétele után is szükség van. Az igyekvő, belterjesen gazdálkodó tanyai paraszt mindig gondosan megválasztotta, melyik földdarabján mit termeljen, okult apái és a saját tapasztalatából, figyelte földjét, hogyan javíthatná a homok termőképességét. Nagyobb szélviharok, különösen a böjti szelek még a mai, korszerű gazdálkodás mellett is sok helyütt elhordják a homokot. A szél munkáját még abban az évben helyre kell igazítani. Másutt új barackos vagy almás telepítéséhez kell homokot kubikolni. Ilyenkor az évtizedekkel ezelőtt készült bakityot ma is előveszik a szín alól. 107