A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Juhász Antal: A bakity (Adatok a homoki teherhordó eszközökről)

hordta, ki meg talicskával." Adatgyűjtésünk alapján úgy látszik, hogy legtöbben parasztkocsin, illetve az először leírt, deszka oldalú bakityon szállították a homokot. Ugyancsak elterjedt, de valamivel ritkább munkamód a talicskával történő homokkubikolás. Egyaránt használták a ládás, hosszú derekú, ún. mönyétderekú lajicskát, ami mindmáig paraszti munkaeszköz

13 és a kubikostalicskát, ami a hivatásos kubikosok a célnak megfelelően kifinomult munkaeszköze. Gyakrabban, szélesebb körben alkalmazott a ládás paraszttajicska, amely minden tanyában megtalálható, míg a kubikustajicskát inkább dorozsmai földön és a vele szomszédos szegedi földeken használták. Módos gazdák dorozsmai kubikosokat fogadtak föl a homokhordásra. Virtigli kubikosok a parttól a hajlatos /fosokig járódeszkákat fektettek le és azokon tolták a talicskát. Tanyai kisbérlő a falverő deszkát, palincsdeszkákat fektette végig a földön, de ahol az sem volt, ott tarackot, szalmát, szárízéket szórtak a homokra, hogy ne süppedjen el a talicska kereke. Láttam olyan talicskát (és targoncát), amelynek a kerekét szalmafonattal kötözték körül, hogy a homokban ne üljön el. Jobbára a kocsival-lóval nem rendelkező kisbérlők kubikoltak talicskával, akinek kocsija-lova volt, az már inkább kocsit használt. A kocsin történő szállítás az igásjószág vonóerejére épült és ezzel — különösen nagy távolságra, 80100 méterre való szállításnál - részben mentesítette az emberi munkaerőt. A homokhordó kocsi és a talicska megrakásához és kiürítéséhez ásót és lapátot használtak. A homokbuckák elegyengetésének tájunkon speciálissá vált eszköze a högyhúzó (vagy högyhúzó eke, parthúzó), amit szakirodalmunk Nagy Dezső alapos tanulmányából ismer.

14 Dolgozata után fölösleges volna itt az eszközre és munkamódjára kitérnünk, csupán annyit jegyzünk meg, hogy a hegyhúzóval való talajszintezés nem volt olyan elterjedt, mint az előbbi két homokkubikolási eljárás. Nagy Dezső is említi, hogy az eszköz „a középparaszti gazdaságokban volt jelentős", ahol rendelkezésre állott a megfelelő igaerő.

15 A hegyhúzót ugyanis régebben 4 ökörrel, utóbb 4 lóval vontatták. Szokás volt kölcsön adni, de még a kölcsönhasználattal együtt sem alkalmazták olyan széles körben, mint a talicskát és a bakityot. A szegedi határ belső tanyavidékén pl. alig ismert, adataink szerint Ásotthalmon kívül inkább az igen buckás mérgesi és halasi határban használták az oda elszármazó Szeged-alsótanyai parasztok. Több adatközlőnk szerint a hegyhúzóval történt talajszintezésnek az volt a hátránya, hogy az eszköz a part, homokdomb termőrétegét teljes egészében lehordta a laposba. Szintezés után a feltöltött vögy jól termett, de emiatt az elhordott domb helyén vad föld került felszínre, ahol egy ideig rossz termés mutatkozott. Ezt a hibát bakittyal való homokhordással igyekeztek kiküszöbölni. A kétkerekű, majd fenti módon megtoldott bakittyal úgy fogtak munkához, hogy az elhordandó part közepén árkot ástak. Olyan mélyet, ahogyan a szintezés megkívánta. A bakityot ebbe az árokba tolták be. Így könnyebb volt megrakni, mert nem kellett magasra hányni a földet. Ezután kétfelől kb. 80-100 cm széles földpadkát elhagyva ástak újabb árkot. Ebből a földet egyenesen a bakityra lapátolták. így haladtak a homokdomb szélességében tovább, tehát 13 Tóth Ferenc: A makói talicska. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1966—67. Szeged, 1968. 119—129. 14 Nagy Dezső: A „hegyhúzó". A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1956. Szeged, 1956 91—101. 15 Nagy Dezső; im. 99. 106