A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Juhász Antal: A bakity (Adatok a homoki teherhordó eszközökről)

este indulni kellett a hetipiacra, tehát időt takarítottak meg és lovukat is kímélték, ha bakityon mentek. Ugyan a 40-50-es években a szegedi piacrendezők már lenézték és az utolsó sorokba helyezték a homoki bakityókzt. Év közben a gabonahordás idejére, szalma- és szénaszállításra szerelték vissza a lőcsös kocsit, mert arra — vendégoldallal szélesítve — többet tudtak rakodni. A bakity volt a vidékünkön gyakorta szükséges homokhordás eszköze is. Akinek a földje vő gyes, homokbuckás volt, annak a művelés, de főleg a szőlőtelepítés előtt a talajt el kellett egyengetnie. A szintezés munkamódjáról alább fogunk szólni, most csak annyit, hogy erre a fent leírt bakityot is használták. Ilyenkor két ló húzta. Rakodásnál az egyik oldalon levették a deszkákat, hogy könnyebb legyen a homokhányóknak dolgozni, majd visszahelyezték és jól megrakták a deszkák közét. A homokhordó bakityon szükség esetén harmadik pörgettyűt is alkalmaztak, amit a kocsi közepére tettek. Miután a bakityot a mély fekvésű laposba húzatták, kivették az oldaldeszkákat, széthúzták, megemelgették az alcserénydeszkáksLt, hogy a homok leszóródjon a kocsiról. A rajta maradt homokot kapával lehúzták.

10 Látható, hogy a bakityot a lőcsös kocsinál könnyebb volta és ebből eredő sokoldalú, célszerű felhasználhatósága teremtette meg és tette homoki földeken széles körben elterjedtté. Régi öregek a bakityon nem használtak kocsiülést. Egy-két hónalj szalmát nyaláboltak az alcserényre, maguk alá húzták a lábukat, arra ültek (3., 4. kép). Mások un. kapcsos ülést alkalmaztak, ami a lőcsös kocsinak is tartozéka, vagy deszkaülést fektettek át az oldalakon. A bakity a silány talajú és gyengébb termésű homoki földeken, sok tszparaszt háza táján ma is megtalálható. A lovak száma megcsappant, de egy lovat még a legtöbb tanyában tartanak. Akinek nincs gumiskocsija, annak egy ló után a bakity a legcélszerűbb homoki szállító- és közlekedési eszköz. Városra már évek óta nem járnak vele, de a határban munkába járni, termést hazaszállítani, a faluba bekocogni ma is alkalmatosnak tartják. Erre vall, hogy nemrégiben az ásotthalmi tanyákon új bakity is készült. Ez elől-hátul zárt, rakterülete egészen láda formájú (6. kép). A szegedi tanyákon bakitynak nevezik azt a kétkerekű, egy lóval húzott homokhordó eszközt is, amely tulajdonképpen a kubikoskordé paraszti átvétele. Katona Imre kutatásaiból, monográfiájából tudjuk, hogy kubikosaink a kétkerekű, egylovas kordé használatát az 1879-es árvíz után Szegeden dolgozó, kordésdigó néven emlegetett olasz kubikosoktól tanulták el.

11 Tanyai népünk talán éppen a város feltöltését, a körtöltés építését végző digóktól vagy a példájuk nyomán kordéval dolgozó Tisza menti kubikosoktól leste el ezt a munkamódot. A tanyai honfoglalásnak — és vele összefüggésben a homok meghódításának — egyik nagy hulláma az árvíz utáni évtizedben zajlott le, ezért nem lehetetlen az olasz kordésoktól való közvetlen átvétel. Mindenesetre jellemző, hogy a kordéból származó bakity a városhoz közeli homokföldeken volt használatos és ott is maradt fenn napjainkig. A Szegedtől távolabbi tanyákon viszont ez a 10 Ezt a munkamódot röviden ismerteti Börcsök Vince: A szegedi homokpuszta meghódítása. Homoki szőlőtelepítések Szeged, 1964 c. dolgozatában. Kézirat Móra Ferenc Múzeum Néprajzi Adattára. 11 Katona Imre: A magyar kubikosok élete. Hazafias Népfront 1957. 49. 104